Európa-liga: Kemény ellenfelekkel találkozik a Vidi

2018. augusztus. 31., 15:07   |    

Európa-liga: Kemény ellenfelekkel találkozik a Vidi

Angol, fehérorosz és görög ellenfelet kapott a MOL Vidi FC az Európa-liga 2018-as főtábláján.

Az ellenfelek közül a legtekintélyesebb a londoni Chelsea, amely 2013-ban megnyerte ezt a sorozatot, egy évvel azt követően, hogy a Bajnokok Ligája győztese lett. Roman Abramovics érájában Anglia legsikeresebb klubjai közé emelkedett, az orosz mágnás érkezése óta tizenöt trófeát nyert. A „Kékek” 2003 most most másodszor nem indulhattak a Bajnokok Ligájában, 2016–2017-es szezonban egyáltalán nem szerepeltek a nemzetközi porondon. Magyar klub ellen még soha nem játszottak tétmérkőzést, Budapesten, a Groupama Arénában ellenben már jártak, 2014-ben, az aréna megnyitóján.

A Chelsea a nyáron Antonio Conte helyére Maurizio Sarrit szerződtette menedzsernek, az első három fordulót százszázalékos mérleggel zárta a csapat. A legutóbbi bajnoki találkozóján a kezdő csapatában egyetlen angol sem játszott. Keretében sok a spanyol játékos (Kepa, Marcos Alonso, Fabregas, Pedro, Azpilicueta, Morata), de a jelenlegi két legértekesebb futballistája a belga Eden Hazard és a francia világbajnok N'Golo Kanté. 

A PAOK Szaloniki második lett a 2017–2018-as görög bajnokságban, éppen a Vidi legutóbbi ellenfele, az AEK Athén mögött. A mostani kupasorozatban kiejtette az FC Baselt (2-1, 3-0), a Szpartak Moszkvát (3-2, 0-0), majd kiesett a Benfica ellen (1-1, 1-4), figyelemre méltó, hogy idegenben egyszer sem kapott ki. Magyar csapattal eddig egyszer játszott, 2003-ban két döntetlennel (0-0, 1-1) kiesett a DVSC-vel szemben. Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója korábban játszott a csapatban. Most is sok a légiós a szaloniki fekete-fehérek soraiban, a Benfica elleni, szerdai hazai mérkőzésen mindössze három görög (a kapus Paszhalakisz, valamint Pelkasz és Limniosz) szerepelt a kezdő csapatban.

A transfermarkt.de honlap szerint a legértékesebb játékos (s egyébként a leggazdagabb nacionáléval is rendelkező) a svéd Pontus Wernbloom, aki a világbajnokság után 6,5 millió euróért igazolt a CSZKA Moszkvából a PAOK-hoz. A második legértékesebb a svájci-szerb Aleksandar Prijovic, aki korábban Nikolics Nemanja csatártársa volt a varsói Legiában.

Még ennél is érdekesebb, hogy 2016 nyarán a Videoton érdeklődött a csatár iránt, de Prijovic a lech elleni kupadöntőben eltörte a kezét, így nem lett volna bevethető a nyári nemzetközi kupamérkőzéseken. A PAOK további kulcsemberei: Jevhen Hacseridi (ukrán, korábbi Dinamo Kijev-védő), Vierinha (portugál, korábbi FC Porto-, majd Wolfsburg-játékos), Mauricio (brazil, korábbi Zenit-játékos). A csapat edzője tavaly augusztus óta a román Razvan Lucescu (Mircea Lucescu fia), aki első ottani idényében a bajnoki ezüst mellé megszerezte a Görög Kupát, éppen az AEK 2-0-s legyőzésével. 

A harmadik csoportellenfél a BATE Boriszov, amely ellen a Videoton 2015-ben már játszott a nemzetközi kupaporondon. A fehéroroszok, akik 2012-ben és 2014-ben is kiejtették a Debrecent is, nagyszerű a mérlegük a magyar klubokkal szemben) 1-1, 1-0-val jutottak tovább. A BATE tavaly szerepelt az Európa-liga csoportkörében, s bár legyőzte az 1- FC Köln csapatát, s kétszer is döntetlent játszott a Crvena zvezdával, három súlyos vereséget is szenvedett.

Egyet a kölni „visszavágón” (2-5), kettőt pedig a londoni Arsenal ellen (2-4, 0-6). A mostani sorozatban a finn Helsingin JK (0-0, 2-1) és az azeri qarabag FC (1-0, 1-1) kiejtése után a PSV Eindhovennel szemben vérzett el (2-3, 0-3). Az első számú játékosa még mindig a már a 38. évében járó Aljakszandr Hleb, az egykori Arsenal-, Stutgart- és Barcelona-sztár játszott a PSV ellen is.

A csapat edzője Alekszej Baga, aki mindössze három hónappal idősebb Hlebnél. Baga öccse, Dmitrij a csapat egyik középpályása. A BATE négy szerb Nemanja Milunovics, Alekszandar Filipovics, Szlobodan Szimovics és Nikola Vasziljevics, a légióskontingenst erősíti még a finn válogatott Jasse Tuominen (várhatóan játszik jövő szombaton a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen) és a montenegrói Mirko Ivanics. Utóbbi néhány hónapon keresztül Marko Nikolics játékosa is volt a Vojvodinában. 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS