Évtizedes mélyponton a Loki

2018. április. 30., 13:22   |    

Évtizedes mélyponton a Loki

A Videoton FC tavasszal először szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen. A DVSC az öt eddigi idei hazai bajnoki mérkőzésen csak egy pontot szerzett, ez a kétezres évek eddig mélypontja. Az újpestiek immár háromszor nyertek 1-0-ra a 2017–2018-as szezonban Novothny-góllal. A Puskás Akadémia 2015. május 23. óta először szerzett hazai bajnoki mérkőzésen legalább három gólt. Az OTP Bank Liga 28. fordulójának érdekességei.

PAKS FC–VIDEOTON FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Haraszti (67.)

– A Videoton FC tavasszal először szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen. A székesfehérváriak december 9. óta veretlenek voltak az OTP Bank Ligában.
– Marko Nikolics együttese negyedszer kapott ki az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében.
– Az ezúttal Danko Lazovics nélkül szereplő támadószekció az eddigi tavaszi mérkőzései egyharmadán nem szerzett gólt. Az eddigi négy tavaszi idegenbeli mérkőzésből hármon nem született Videoton-gól, igaz, Kispesten négy is.
– Kovácsik Ádám viszont a legutóbbi hét fordulóban csak két gólt kapott.
– Haraszti Zsolt a második bajnoki gólját lőtte a szezonban. A legutóbbi három, az OTP Bank Ligában elért találatából kettő is korábbi csapata ellen született, egy éve gólt lőtt a Ferencvárosnak, most a Videoton FC-nek. A paksiaknál szombaton négy, korábbi Videoton-játékos szerepelt, Haraszti, Fejes András, Szakály Dénes és Simon Ádám. S persze Csertői Aurél is dolgozott korábban a székesfehérvári klub vezetőedzőjeként, vele nyerte a klub az első országos trófeát.
– A Paks még nem kapott ki Rácz Gergővel a kapuban. A Ferencvárosban nevelkedett kapus a Groupama Arénában elért 2-2-vel debütált az élvonalban, majd második élvonalbeli meccsén nem kapott ki a Viditől. Mindkét eddigi OTP Bank Ligás mérkőzésén az aktuális listavezető volt csapata ellenfele.
– Csertői Aurél együttese 2015. szeptember 12. után tudott ismét pályaválasztóként bajnoki találkozóján nyerni a Videoton FC ellen.

DEBRECENI VSC–VASAS SC 2-3 (0-2)
Gólszerzők: Tabaković (81., 84.), illetve Egerszegi (9., 24.), Beneš (51.)

– A Vasas öt nyeretlen mérkőzés után szerzett ismét három pontot. Idegenben tavaly szeptember 30, a kispesti siker óta nem győzött, egészen mostanáig.
– Michael Oenning együttese a mostani OTP Bank Liga-idényben harmadszor szerzett legalább három gólt vendégként.
– 2017-ben a két csapat mindhárom egymás elleni mérkőzésén a DVSC nyerte meg, de ettől még igaz: a piros-kékek a legutóbbi három, a Loki elleni idegenbeli bajnokijukból kettőt megnyertek.
– Egerszegi Tamás, aki a téli szünetben csatlakozott a Vasas keretéhez, a legutóbbi két idegenbeli bajnokin három gólt ért el. Két éve, a DVTK játékosaként ért már el két gólt egy élvonalbeli mérkőzésen, éppen a Vasas ellen.
– A hatodik helyre visszacsúszott Debreceni VSC az eddigi kilenc tavaszi bajnokiján csupán hat pontot szerzett, ebből következően 21-et veszített. Kevesebbet csak a Diósgyőr gyűjtött eddig 2018-ban.
– A Loki tavaszi góljai közül hatot a legutóbbi két találkozón kényszerűségből csak 15 percet játszó Könyves, négyet pedig a szombaton csereként pályára került Tabaković ért el. A többiek összesen kettőt jegyeznek.
– Herczeg András az öt eddigi idei hazai bajnoki mérkőzésen csak egy pontot szerzett (igaz, azt a Ferencváros ellen.) Ez a kétezres évek eddig mélypontja, egyetlen ponttal még a 2001 nyári és a 2016 őszi vergődésekor is többet szerzett a csapat.



MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Tóth B. (22.), illetve Eppel (12.), Lanzafame (25.)

– A Mezőkövesd, amely előtte nyolc fordulón keresztül veretlen volt, most öt forduló óta nyeretlen.
– 2016 decembere, a Ferencváros legyőzése óta pályaválasztóként mindössze egy pontot tudott szerezni fővárosi csapatok ellen. (2017 októberében a Vasas ellen ért el 3-3-s döntetlent.)
– Tóth Bence 2011. szeptember 11. óta először szerzett gólt az élvonalban. Akkor a Ferencváros tagjaként a ZTE kapuját vette be.
– Folytatódott a sorozat: a két csapat legutóbbi négy párharcának mindegyikét, egyet Kispesten, hármat Mezőkövesden, az akkori vendégcsapat nyerte meg. Ebből következően a Honvéd a legutóbbi három, a sárga-kékek elleni idegenbeli meccsén kilenc pontot szerzett.
– Eppel Márton a tizenkettedik, Davide Lanzafame a tizennegyedik gólját szerezte a bajnoki idényben. A többiek összesen tizenhetet. A mostani szezonban ötödször, de tavasszal először fordult elő, hogy mindketten a góllövők között voltak. 2018-ban eddig csak a Puskás Akadémia elleni találkozón esett meg, hogy a Honvéd gólt szerzett, de a két gólzsák közül egyik sem talált a kapuba.
– A Bp. Honvéd október 28. óta először győzött vendégként bajnoki mérkőzésen.
– Supka Attila legénysége a legutóbbi hét fordulóban csak a Videoton FC-től kapott ki.



ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Novothny (18.)

– Novothny Soma korábbi csapatának lőtt gólt.
– A tizenhat gólnál járó csatár a góllövőlistán második az eggyel többet szerzett Varga Roland mögött.
– Az Újpestnek ez volt a tizedik győzelme a bajnoki idényben. Novothny ezek közül heten szerzett gólt, sőt immár háromszor nyertek a lilák 1-0-ra a 2017–2018-as szezonban, Novothny-góllal.
– A Megyeri úton az Újpest a legutóbbi hét bajnokijából négyet megnyert, a Ferencváros mellett a Balmazújváros és a Mezőkövesd ellen veszített még pontokat.
– A Diósgyőr ellen 2016 márciusában nyert a mostanit megelőzően legutóbb pályaválasztóként az Újpest, akkor is 1-0-ra.
– A borsodiak a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésüket elveszítették. Volt már a mostani idényben is példa hasonlóan rossz sorozatra. A DVTK a következő fordulóban a Mezőkövesdet fogadja az új stadion megnyitóján, majd az utolsó négy fordulóban azzal a négy csapattal (Debrecen, Paks, Ferencváros, Videoton FC) játszik, amelyek az említett nulla pontos sorozatban ősszel egymás után legyőzték.
– Fernando személyében újonc edző mutatkozott be az OTP Bank Ligában. Vele ismét 6:6 az OTP Bank Liga magyar és külföldi edzőinek az aránya. Fernando a második spanyol, Joan Carrillo után.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ FC 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Knežević (22. - 11-esből), Radó (79.), Diallo (95.), illetve Erdei (17.)

– A Puskás Akadémia sorozatban a hetedik tétmérkőzésén maradt veretlen. Március 17. óta két döntetlen mellett ötször nyert. A mostani sikerével nyolc ponttal előzi meg a két kiesőhelyen álló Balmazújvárost és Mezőkövesdet.
– A felcsúti együttes 2015. május 23. óta először szerzett hazai bajnoki mérkőzésen legalább három gólt. (Akkor négyig jutott, de 5-4-re kikapott az Újpesttől.) Győztes hazai bajnokin, a teljes élvonalbeli pályafutása során, korábban mindössze háromszor jutott legalább három gólig, mindannyiszor a 2014–2015-ös szezonban.
– Ugyanakkor Pintér Attila csapata a legutóbbi két hazai tétmérkőzésén, a DVSC elleni Magyar Kupa-találkozón és a szombati bajnokin összesen hét gólt ért el.
– Josip Knežević az élvonal egyik legbiztosabb lábú tizenegyeslövője. Az OTP Bank Ligában tizenegy gólt szerzett eddig, ezekből ötöt büntetőből.
– Radó András a legutóbbi három fordulóban két gólt is szerzett. Ulysse Diallo a hetedik góljánál tart az idényben.
– A Szatmárnémetiből érkezett Erdei Carlo gyakorlatilag ezen a mérkőzésen mutatkozott be az OTP Bank Ligában (egy percet játszott korábban), mégpedig góllal.
– A Balmazújváros a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzésén csupán egy pontot szerzett.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SWIETELSKY HALADÁS 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Paintsil (38.), Blažič (68.), illetve Williams (7.)

– A Ferencváros az első fordulóban a Puskás Akadémia ellen játszott döntetlen óta csak (kétszer) a Paks ellen nem nyerte meg a hazai bajnoki mérkőzését.
– Joe Paintsil a nyolcadik gólját érte el az OTP Bank Ligában, tavasszal korábban csak a Balmazújváros kapuját vette be.
– Miha Blažič november 25-én, éppen a Haladás ellen szerezte meg első gólját a magyar élvonalban, azóta (azt is beleértve) hátvéd létére 12/5 a mérlege!
– Thomas Doll csapata a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzését kivétel nélkül megnyerte a Haladás ellen. Érdekes, hogy ebben a párharcban a legutóbbi nyolc mérkőzésből csak egyet nem nyert meg a pályaválasztó, 2016 áprilisában a Fradi idegenben nyert.
– A Haladás négy veretlen mérkőzéssel a háta mögött érkezett az Üllői útra.
– A vasi zöld-fehérek tavasszal, az Újpest elleni találkozót kivéve, minden idegenbeli bajnokijukon szereztek gólt.
– Williams gólja volt a hetedik tavaszi találat, ősszel összesen hatig jutottak. Az őszi-tavaszi tizenhárom egyébként negatív rekord a tizenkét csapat között. Az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében a Haladás idegenbeli mérlege a leggyengébb.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS