Fejér megyei rangadó, dobogóshoz látogat a Fradi

2022. szeptember. 30., 08:49   |    

Fejér megyei rangadó, dobogóshoz látogat a Fradi

A válogatott mérkőzések miatti szünet után ismét az OTP Bank Ligáé, a klubcsapatoké a főszerep. A 9. fordulóban a harmadik helyen álló Kecskeméthez látogat a Ferencváros. A Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár az idény első Fejér megyei rangadóját játssza.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC
(Péntek, Mezőkövesd, 20.00)

A Mezőkövesd a bajnoki szünet előtti utolsó fordulóban már Supka Attila nélkül, de még a visszatérő „drusza”, Kuttor Attila nélkül kapott ki Székesfehérváron. Most kezdődik igazán az új periódus, egy olyan edzővel, aki 2017 és 2020 között irányította a csapatot, s akit eközben az Év edzőjének választottak az NB I-ben. A csapat nem áll jól, csak a tizenegyedik helyezett, úgy, hogy a legutóbbi három találkozóján pont nélkül maradt. A Paks ötödik, a legutóbbi fordulóban a Debrecen ellen szerzett három ponttal javított jelentősen helyzetén. Legutóbb, szeptember 3-án kikapott Kecskeméten, ott szakadt meg március 11. óta tartó idegenbeli bajnoki veretlensége.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Szombat, Szusza Ferenc Stadion, 14.30)

A lila-fehérek a legutóbbi fordulóban szerezték meg első bajnoki győzelmüket a 2022–2023-as idényben. Hatodszor játszanak majd otthon, mindössze kétszer szerepeltek vendégként. Nem mondhatni, hogy pályaválasztóként szárnyalnának, a Vasas elleni 2-1 az első hazai bajnoki győzelmet jelentette április 16. óta. A Kisvárda csak botladozott a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt, a legutóbbi két mérkőzését elveszítette. Idegenben a Ferencváros elleni 0-3 egy három mérkőzésből álló győzelemsorozatot zárt le. 

DEBRECENI VASUTAS SC–BUDAPEST HONVÉD
(Szombat, Nagyerdei Stadion. 17.00)

A DVSC-t először vezényeli majd bajnoki mérkőzésen a szeptember 21-én érkezett új vezetőedző, a szerb Szrdjan Blagojevics. A csapat az első nyolc fordulóban mindössze egy győzelmet aratott, ezzel a kilencedik helyen áll a tabellán. A Nagyerdei Stadionban április 30. óta veretlen a Loki, igaz, a legutóbbi siker, a MOL Fehérvár elleni 1-0 előtt sorozatban játszotta a döntetleneket. A Honvéd két ponttal megelőzi a DVSC-t, a legutóbbi három fordulóban nem kapott ki. Eddigi szereplésének a jellemzője, hogy idegenben sikeresebb volt, mint a Bozsik Arénában, otthon három, idegenben hat pontot gyűjtött. 

VASAS FC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Szombat, Illovszky Rudolf Stadion, 19.30)

A piros-kékeknél az új edző, Kondás Elemér veszített az Újpest ellen, de talán ennél is fontosabb tény, hogy a még nyeretlen Vasas az eddigi négy hazai meccséből kettőn döntetlent játszott, kettőt viszont elveszített. A ZTE Ricardo Monizzal nagyon jónak tűnt az idény előtt és az idénynyitón, de azóta becsúsztak vereségek. Szélsőséges a csapat formája, a botlások mellett olyan kiemelkedő teljesítmények is akadtak, mint a DVSC elleni 4-2 és a Mezőkövesd elleni, ráadásul idegenbeli 5-0. 

KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Vasárnap, Széktói Stadion, 16.30)

Az újonc találkozik a bajnokcsapattal. Ez igaz, de ennél talán még többet mond: a tabella harmadik helyezettje fogadja a listavezetőt. A KTE nagyszerűen szerepelt a bajnokság nagyjából első negyedében, a Vasas elleni, emberhátrányban kiharcolt döntetlen után a következő három hazai bajnokiját megnyerte. A Ferencváros a mezőny egyetlen százszázalékos csapata, a vesztett pontokat tekintve már tíz pont az előnye a második helyezett Kisvárdával szemben. A zöld-fehérek a legutóbbi öt, magyar csapat ellen vívott idegenbeli bajnoki mérkőzésüket mind megnyerték.  

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Pancho Aréna, 18.45)

A forduló egyetlen olyan mérkőzésén, amelyen két nemzetközi kupainduló csap össze – másképpen: a szezon egyetlen olyan párosításában, amelyben azonos megyébe tartozó csapatok játszanak az OTP Bank Ligában – a tabella negyedik és hetedik helyezettje játszik. A MOL Fehérvár 2020. szeptember 12. óta nem tud nyerni a felcsúti rivális ellen, s a mostani idényben mind a négy eddigi idegenbeli bajnoki mérkőzését elveszítette. A Puskás Akadémia otthon az idény eddigi három bajnoki mérkőzésén hét pontot szerzett. Érdekesség, hogy a két csapat hamarosan a MOL Magyar Kupában is találkozik egymással, de akkor a Vidi lesz a pályaválasztó.

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS