Férfi futsal NB I – A címvédő Debrecenbe, a listavezető Berettyóújfaluba látogat

2024. szeptember. 06., 08:36   |    

Férfi futsal NB I – A címvédő Debrecenbe, a listavezető Berettyóújfaluba látogat
Fotó: Haladás VSE közösségi oldala

A címvédő Haladás Debrecenbe, míg a listavezető Veszprém Berettyóújfaluba látogat pénteken a férfi futsal NB I negyedik fordulójában, melynek zárómérkőzésére hétfőn Nyíregyházán kerül sor.

Az eddig veretlen szombathelyiek az előző kiírásban háromszor felülmúlták, egyszer pedig döntetlent játszottak a DEAC együttesével, amely ebben a szezonban egy győzelem, egy vereség és egy döntetlen után várja a címvédő elleni találkozót, viszont nem számíthat rutinos spanyol légiósára, Gonzalo Galán Carsíra.

„Debrecenben játszani mindig különleges kihívás, mivel a pálya borítása gumi, ami eltér a megszokottól, ezért azon leszünk, hogy minél több lehetőséget alakítsunk ki, miközben biztonságosan játszunk. A DEAC elleni meccseken különösen fontos a türelem, hiszen ez az egyetlen ilyen pálya a bajnokságban, így a mérkőzés eleje döntő jelentőségű lesz” – mondta Felipe Conde vezetőedző a Haladás közösségi oldalán, majd hozzátette, hogy a stratégia is döntő fontosságú lesz.

Berettyóújfaluban derbire készül a listavezető Veszprém. A vendégek csapatkapitánya, Spandler Mátyás szerint motiváltan és sikerre éhesen várják a pénteki összecsapást Turzó József alakulatával szemben, de egyértelműen ponttal, illetve pontokkal szeretnének távozni az MVFC otthonából.

A három vereséggel rajtoló Nyírbátor a Magyar Futsal Akadémiát fogadja, míg az újonc Rubeola az Aramis SE-hez látogat. A TFSE ismét hazai pályán léphet pályára, ezúttal az előző kiírás ezüstérmese, a ScoreGoal Kecskemét lesz az ellenfele a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

A hétfői zárómérkőzésre Nyíregyházán kerül sor, Lovas Norbert együttese az Újpestet fogadja, amely a Veszprémhez és a Haladáshoz hasonlóan eddig mindig győztesen hagyta el a pályát a bajnokságban.

Fizz Liga 4. forduló

Sorsolás
08-15 20:15
2025. 08. 15. 20:15
Szusza Ferenc Stadion
08-16 18:15
2025. 08. 16. 18:15
DVTK Stadion
08-16 20:15
2025. 08. 16. 20:15
Groupama Aréna
08-17 15:30
2025. 08. 17. 15:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
08-17 17:45
2025. 08. 17. 17:45
ETO Stadion
08-17 20:00
2025. 08. 17. 20:00
Paksi FC Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom