Férfi futsal NB I – A Kecskemét és a DEAC is visszavágott

2025. január. 13., 21:54   |    

Férfi futsal NB I – A Kecskemét és a DEAC is visszavágott
Fotó: DEAC közösségi oldala

A Kecskemét a Haladásnak, míg a DEAC a Magyar Futsal Akadémiának vágott vissza a férfi futsal NB I alapszakaszának 18. fordulójában, hétfőn.

A kecskemétiek Suscsák Máté találatával szerezték meg a vezetést, majd a fordulás után a szintén válogatott Pál Patrik is betalált, a meccs végén pedig a listavezető hazaiak már csak szépíteni tudtak. A Haladás a mérkőzés előtt két alapemberétől is elbúcsúzott, mivel Sipos Gergő és Dróth Zoltán sem lépett már pályára, és ezzel a vereséggel mindössze három pontra csökkent a HVSE előnye a bajnokság élén. 

A tabella harmadik helyén álló Nyíregyháza már a 4. percben megszerezte a vezetést az Aramis ellen, majd a sorozatban hatodik bajnokiján betaláló Gregory duplázta meg az előnyt, a 33. percben pedig Maneca állította be a 3-0-s végeredményt. Ezzel a nyírségiek otthon tartották a három pontot és már öt mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban - január második felében pedig új igazolásuk, Vatamaniuc-Bartha Dávid is bemutatkozhat.

A forduló hétfői zárómérkőzésén a Debrecen Vass Ottó révén egygólos sikert ünnepelhetett az MFA otthonában, ezzel visszavágott szeptemberi vereségéért a fővárosi klubnak és megszakította öt meccs óta tartó nyeretlenségi szériáját. 

Pénteken a Veszprémnek is sikerült javítania mérlegén a Nyírbátorral szemben. Az összecsapás elején a bakonyi vendégcsapat került előnybe, majd a hazaiaknál a válogatott Szentes-Bíró Tamás egyenlített, de még a szünet előtt visszavette a vezetést a Veszprém. A fordulás után pedig Matheus növelte tovább a két csapat közti különbséget. 

A Berettyóújfalu hazai pályán győzte le 4-1-re az Újpestet. A pályaválasztó Nagy Kevin bombagóljával kezdte a találkozót, majd Rábl János is betalált. Ezt követően ugyan szépítettek a lila-fehérek, de a félidőig Szalmás Zoltán állította vissza a kétgólos különbséget. A mérkőzés pedig Denis Ramic távolról értékesített góljával zárult.

A TFSE fordulatos mérkőzésen múlta felül a szintén újonc Rubeola együttesét, ezzel megszerezte első győzelmét a szezonban.

Fizz Liga 18. forduló

Sorsolás
12-20
2025. 12. 20.
Paksi FC Stadion
12-20
2025. 12. 20.
Szusza Ferenc Stadion
12-20
2025. 12. 20.
ZTE Aréna
12-20
2025. 12. 20.
DVTK Stadion
12-20
2025. 12. 20.
ETO Stadion
12-20
2025. 12. 20.
Debreceni Nagyerdei Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom