Férfi futsal NB I: Folytatódott a Kecskemét sikersorozata

2024. március. 19., 00:46   |    

Férfi futsal NB I: Folytatódott a Kecskemét sikersorozata

A Scoregoal Kecskemét továbbra is veretlen a férfi futsal NB I rájátszásában, miután hétfőn 4-3-ra nyert a Veszprém otthonában, mindeközben a címvédő Haladás és a Berettyóújfalu is győzelmet aratott, így nem történt változás a bajnoki dobogón.

Bár a második percben a veszprémiek szereztek vezetést, pár perccel később egyenlített, a szünetre pedig 3-1-re fordított a vendég Kecskemét. A szünet után egy gólra zárkózott a bakonyi együttes, de Haász Benjámin az utolsó percben tisztázni tudott a vendég kapu előtt, lövése pedig a Veszprém üres kapujában landolt. Fél perccel később szépített a hazai csapat, de egyenlíteni már nem tudott, így 4-3-as vereséget szenvedett hazai pályán.

A listavezető Szombathely 5-1-re nyert Debrecenben, ahol a hazaiak légiósa, Franchu Garcia Ulloa egy rossz kitámasztás után megsérült, és csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. A hatodik percben Hadházi Sándor vette be a hazaiak kapuját, majd egyenlített a DEAC, de még a félidő előtt 3-1-re módosította az állást a címvédő, majd a folytatásban még kétszer betalált.

A tavalyi döntős Berettyóújfalu pedig három pontot hozott el Nyíregyházáról, a hazai pályán játszó együttes négy kapufát is lőtt, de betalálniuk csak egyszer sikerült az MVFC-nek, amely 4-1-es sikert aratott és megőrizte harmadik helyét a tabellán.

Az alsóházi küzdelmekben ugyan a Magyar Futsal Akadémia kezdett jobban a rájátszásban eddig veretlen Nyírbátorral szemben, de a vendégegyüttes kétszer is egyenlített, majd a második félidőben megduplázta góljainak számát és végül 4-3-ra nyert Újbudán.

A Pécs pedig az utolsó percekben háromgólos hátrányból fordított az Aramis csapata ellen, és a hajrában szerzett góllal 5-4-re múlta felül a budaörsieket, míg a zárómérkőzésen az Újpest fordulatos összecsapáson tartotta otthon a három pontot a sereghajtó Maglóddal szemben.

Fizz Liga 5. forduló

Sorsolás
08-23
2025. 08. 23.
Nyíregyháza Városi Stadion
08-23
2025. 08. 23.
Mezőkövesd Városi Stadion
08-23
2025. 08. 23.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
08-23
2025. 08. 23.
ZTE Aréna
08-23
2025. 08. 23.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
08-23
2025. 08. 23.
Kisvárdai Várkerti Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom