Férfi futsal NB I – Kecskeméti siker mellett a Nyírbátor és az Aramis is parádézott

2024. március. 02., 17:27   |    

Férfi futsal NB I – Kecskeméti siker mellett a Nyírbátor és az Aramis is parádézott

A Kecskemét győzelmével rajtolt a férfi futsal NB I rájátszásának második fordulója, amelyben a Nyírbátor és az Aramis is hazai pályán gólparádézott, valamint a címvédő Haladás 4-4-es döntetlent játszott Nyíregyházán.

A kecskeméti alakulatnál még mindig sok a sérülés miatti hiányzó, ennek ellenére magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Berettyóújfalu otthonában, amely így két vereséggel kezdte a felsőházi rájátszást.

A csütörtöki gólparádét a Nyírbátor és a Maglód párharca hozta, amelyben az első öt percet követően háromgólos előnybe került a házigazda. A fordulás után ugyan sikerült egy gólra zárkóznia a Maglódnak, a nyírbátoriak azonban pontosabbak voltak a hajrában, és végül 8-5-re lezárták a mérkőzést.

A listavezető fordulatos összecsapáson mentett pontot Nyíregyházán. Az 1-1-es első félidő után ugyan a szombathelyi gárda került előnybe, a házigazda azonban 4-2-re fordított. A hajrában Vas Ádám duplájára volt szükség az egyenlítéshez.
A Veszprém, akárcsak múlt héten a Nyíregyháza ellen, most is 2-1-es vereséget szenvedett, ezúttal a DEAC otthonában.

Pénteken a Pécs sem tudott pontot szerezni, mivel ismét kikapott a Magyar Futsal Akadémia otthonában. Az MFA legutóbb az alapszakasz utolsó fordulójában győzte le a PEAC-ot, ezúttal pedig 2-1-es sikert ünnepelhetett.

A forduló péntek esti zárómérkőzésén az Aramis együttese visszavágott az Újpestnek az egy hónappal ezelőtti vereségéért és magabiztos, 7-2-es sikerrel tartotta otthon a három pontot.

Fizz Liga 2. forduló

Sorsolás
2025. 08. 01. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 02. 17:45
DVTK Stadion
2025. 08. 02. 20:15
Groupama Aréna
08-03 17:45
2025. 08. 03. 17:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
08-03 17:45
2025. 08. 03. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
08-03 20:00
2025. 08. 03. 20:00
ETO Stadion

Fizz Liga 2. forduló

Sorsolás
2025. 08. 01. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2025. 08. 02. 17:45
DVTK Stadion
2025. 08. 02. 20:15
Groupama Aréna
08-03 17:45
2025. 08. 03. 17:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
08-03 17:45
2025. 08. 03. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
08-03 20:00
2025. 08. 03. 20:00
ETO Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom