Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló

2024. október. 25., 10:10   |    

Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló

A Veszprém hazai pályán szakíthatja meg vereségi sorozatát az újonc és sereghajtó TFSE ellen, míg a Bajnokok Ligájában szereplő Haladás hétfőn az Aramis SE-vel mérheti össze erejét a férfi futsal NB I tizenegyedik fordulójában.

Bár a Veszprém legutóbb szoros mérkőzést játszott a tabella második helyén álló Újpesttel, a hajrában mégis kikapott a lila-fehérektől, így Javier Rodríguez vereséggel mutatkozott be a veszprémi kispadon. A TFSE eddig többször megnehezítette a rutinos elsőosztályú csapatok dolgát, de még nem sikerült meccset nyernie az élvonalban, a bakonyiak pedig hat forduló óta nyeretlenek, ezért mindkét együttes a pontszerzés reményében lép pályára.

A szintén edzőváltáson átesett Nyírbátor a Berettyóújfalut fogadja pénteken. A két csapatot mindössze két pont választja el egymástól a tabellán, és mindkét együttes döntetlent játszott az előző fordulóban, ám sem a játékosok, sem az edzők nem voltak megelégedve az eredménnyel. Az előző kiírásban a korábbi bajnok Berettyóújfalu kétszer is felülmúlta a nyírségieket.

Hétfőn az előző szezonban bronzérmes Nyíregyháza a kilencedik helyen álló Debrecennel csap össze, míg a remek formában lévő Aramis SE a héten a BL-csoportkörben szereplő Haladáshoz látogat. A címvédő három erős mérkőzés után érkezik haza a hétvégén Kazahsztánból, így nem lesz sok ideje kipihenni a nemzetközi szereplést, ugyanakkor a legutóbbi két találkozójukon mindkétszer legyőzte a budaörsieket és jelenleg négypontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát. 

Az Újpest a bajnokságban eddig mindössze két győzelemmel rendelkező Magyar Futsal Akadémiához látogat, az újonc Rubeola pedig a dobogós helyekért küzdő Kecskeméttel néz szembe a forduló zárómérkőzésén.

Fizz Liga 11. forduló

Sorsolás
10-25
2025. 10. 25.
Nyíregyháza Városi Stadion
10-25
2025. 10. 25.
DVTK Stadion
10-25
2025. 10. 25.
Debreceni Nagyerdei Stadion
10-25
2025. 10. 25.
Groupama Aréna
10-25
2025. 10. 25.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
10-25
2025. 10. 25.
Kisvárdai Várkerti Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Debreceni siker a Fizz Liga 2. fordulójának pénteki meccsén
Bajnokságok / Kupák
Hétvégén rendezik a MOL Magyar Kupa 1. fordulóját
Bajnokságok / Kupák
Elkészült a Fizz Liga 4. fordulójának programja

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom