Fontos kecskeméti rangadóval indul a nyolcadik forduló

2025. május. 08., 13:54   |    

Fontos kecskeméti rangadóval indul a nyolcadik forduló
Fotó: A Kecskemét weboldala

A bajnoki döntőért vívott küzdelem szempontjából kiemelten fontos rangadót rendeznek csütörtökön Kecskeméten, ahol az éllovas Veszprém lép pályára a futsal NB I rájátszásának nyolcadik fordulójában.

Az első két helyért folytatott küzdelemben az éllovas Veszprém van lépéselőnyben, ám a legutóbbi körben a Nyíregyházától elszenvedett veresége után a Kecskemét két, míg a harmadik Berettyóújfalu négy pontra közelítette meg. A csütörtöki mérkőzés előtt ráadásul nem lehetnek feldobott hangulatban a bakonyi játékosok, mivel a hétvégén kikaptak a Magyar Kupa döntőjében a Berettyóújfalutól.

A Kecskemét az MK négyes döntőjében nem volt érdekelt, így pihenten várja a meccset, melyre hármas győzelmi szériával érkezik. A két csapat a rájátszásban Veszprémben már összecsapott egymással és akkor a listavezető simán, 5-1-re győzött. Amennyiben a hazaiaknak sikerül visszavágniuk és begyűjtik mindhárom pontot, átveszik az első helyet a tabellán.

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A harmadik Berettyóújfalu története negyedik Magyar Kupa-diadalát aratta vasárnap, hétfőn pedig a Haladást fogadják. Azt a Haladást, melyet az MK négyes döntőjének elődöntőjében 8-0-ra kiütöttek, ilyen előzmények után nehéz elképzelni, hogy pontokat veszítsen a hajdúsági együttes, melynek szüksége van a három pontra ahhoz, hogy tartsa a lépést előtte álló riválisaival. A hajdúságiak győzelem esetén megelőzhetik a Kecskemétet a tabellán, amennyiben a Veszprém nyerni tud csütörtökön.

A felsőház harmadik meccsén a negyedik Nyíregyháza a hatodik Újpestet fogadja hétfőn. Az esélyek a nyírségiek sikerét ígéri, s nem csupán a hazai pálya előnye miatt, hanem azért is, mert a szabolcsi csapat az előző körben bravúrgyőzelmet aratott a Veszprém ellen, majd a kupa elődöntőjében kiélezett küzdelmet vívott a bakonyiakkal, akiktől csupán egyetlen góllal kapott ki. A fővárosi gárda ugyanakkor a legutóbbi két körben egyaránt kikapott.

Az alsóházban a listavezető DEAC az utolsó előtti, kiesés elöl menekülő TFSE-hez látogat, a második Nyírbátor pedig a harmadik Aramis vendége lesz pénteken. A legegyértelműbb meccsnek a Magyar Futsal Akadémia és a sereghajtó Rubeola összecsapása tűnik. A Rubeola kiesése ugyanis már az előző körben biztossá vált.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Már 30 ezer jegy elkelt a kupadöntőre! Frissült
Bajnokságok / Kupák
Ezüstérmes a Honvéd-MFA a Puskás-Suzuki-kupán
Bajnokságok / Kupák
Vereséggel kezdtünk Finnországban

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds