Förch Női Magyar Kupa: megvédte címét a Ferencváros

2016. május. 18., 20:21   |    

Förch Női Magyar Kupa: megvédte címét a Ferencváros

A Förch Női Magyar Kupa döntőjében a címvédő Ferencváros és a másodosztályú Budapest Honvéd mérkőzött meg egymással a szolnoki Tiszaligeti Stadionban.

A Ferencváros útja a sorozat elődöntőjéig sima volt, a legjobb négy között azonban nagy csatára késztette Dörnyei Balázs együttesét az MTK Hungária. A tizenegyesekkel kivívott továbbjutás után a döntőben a másodosztályú Budapest Honvéd volt az ellenfél, amely két élvonalbeli riválist, a Kóka és az ETO FC-t is búcsúztatta, mire eljutott a fináléba.

A papírforma zöld-fehér sikert ígért, és a mérkőzés ennek megfelelően a Ferencváros jelentős fölényével kezdődött. A Honvéd játékosai lelkesen védekeztek, de az ellenfél kapujáig ritkán jutottak el. A Fradi egymás után vezette gólt ígérő akcióit, elsősorban Sladana Bulatovic révén veszélyeztetett több alkalommal is, de a montenegrói támadó az első félórában elhibázta ziccereit. A 35. percben megtört a jég, a Ferencváros megszerezte a vezetést, Bulatovic kapott jó labdát a jobbösszekötő helyén, és egy átvételt követően nagy erővel a hálóba lőtt (1-0). Még a szünet előtt megszerezte második találatát a Fradi, Bulatovic ezúttal előkészítő volt, a jobbösszekötő helyén érkező Fenyvesi Evelin 7 méterről a jobb alsó sarokba gurított (2-0).

A fordulás után gyorsan meglőhette volna harmadik gólját is a Ferencváros, de Cankovic gyengén meglőtt tizenegyesét kivédte Farkas Katalin. A Fradi a folytatásban is szünet nélkül támadott, egymás után futottak akciói a Honvéd térfelén, de a hajráig kihagyta a lehetőségeket. A 75. percben Ebere Orji és Zágor Bernadett játszott üres kapus ziccerig egy támadást, és utóbbi passzolt a hálóba (3-0). A 87. percben Kocsán Petra - némi védői segédlettel - volt eredményes (4-0), majd a 92. percben Zágor Bernadett növelhette volna kettőre találatai számát, de a labda Gyöngyösi Rékáról pattant a hálóba, így az ő öngóljaként került be a jegyzőkönyvbe a meccs utolsó találata (5-0). A Ferencváros így végül fölényesen, és teljesen megérdemelten nyerte meg a kupát, de a Honvédot is dicséret illeti, mert végig nagy lelkesedéssel küzdöttek, és helytálltak a jóval nagyobb játékerőt képviselő rivális ellen.

A mérkőzés után a Ferencvárosnak járó trófeát, és a két csapat játékosainak az érmeket Török Gábor, az MLSZ elnökségi tagja, a Női Bizottság elnöke, valamint Yurt Enver, a Förch ügyvezető igazgatója adta át.

Ferencváros-Budapest Honvéd 5-0 (2-0)
Gólszerző: Bulatovic a 35., Fenyvesi a 39., Zágor a 75., Kocsán a 87., Gyöngyösi (öngól) a 92. percben


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS