Fordított és Magyar Kupa-győztes a MOL Vidi FC

2019. május. 25., 21:34   |    

Fordított és Magyar Kupa-győztes a MOL Vidi FC

A MOL Vidi közel 70 percig hátrányban futballozott a Honvéd elleni Magyar Kupa-döntőben, de a hajrában két gólt szerezve megfordította a mérkőzést, és története során második alkalommal elhódította az MK-trófeát.

A 78. Magyar Kupa-döntőjébe az OTP Bank Liga két élcsapata jutott be, az ezüstérmes Vidi és a negyedik helyezett Honvéd. A Vidi a Ferencvárost és a DVSC-t is búcsúztatta a döntőig vezető úton, a Honvéd ezzel szemben kizárólag alacsonyabb osztályú együttesekkel került össze a sorozatban.

A Vidi szakvezetője, Marko Nikolics bajnoki címet tavaly már nyert csapatával, de a Magyar Kupa-trófea még nem szerepelt dicsőséglistáján, ezen szeretett volna változtatni a Honvéd elleni kupadöntőn. Supka Attila 2007-ben egyszer már kupagyőzelemre vezette a kispestieket, akiknek ez lehetett volna történetük nyolcadik MK-sikere. A Vidi ezzel szemben még csak egyszer hódította el a trófeát, még 2006-ban.

Marko Nikolics a tavasszal első alkalommal állíthatta úgy össze csapatát, hogy egyetlen hiányzója sem volt, így a kispadon is olyan játékosok ültek, mint Georgi Milanov, Kovács István, Anel Hadzic vagy Futács Márkó. A Honvéd kispadja sem volt gyenge, némi meglepetésre csak ott kapott helyet Danilo és Anis Ben-Hatira is. 

A mérkőzés első 10 percében egyik csapat sem vállalt kockázatot, a biztonságos védekezést tartották szem előtt a játékosok. A 13. percben Vinicius fellökte a tizenhatos vonalánál Holendert, a játékvezető büntetőt ítélt a Honvédnak, amit a sértett gólra váltott: a labda a jobb kapufa tövéről pattant a hálóba (1-0). A Vidi nem tudott sebességet váltani a kapott gól után, a kispestiek három belső védője mellett nem volt területük a támadóknak, a széleket pedig nem tudták hatékonyan használni a fehérváriak. Fiola és Nego egy-egy átlövési kísérlete okozott némi veszélyt a Honvéd kapuja előtt, míg Honvéd egy-egy kontrából alakított ki lehetőségeket, de az eredmény a szünetig nem változott.

A félidőben Marko Nikolics két cserével jelezte, hogy nem elégedett csapata játékával, Hadzic és Kovács István állt be Fiola és Elek helyére. A fordulás után jóval veszélyesebbé vált a fehérváriak támadójátéka, Gróf Dávidnak több bravúrt is be kellett mutatnia, elsősorban rögzített szituációk után alakultak ki helyzetek a kapuja előtt. Az idő azonban vészesen fogyott, az egyenlítő gólra pedig várni kellett. A feszültség egyre nőtt a pályán, főleg azok után, hogy a fehérváriak egy jobb oldali szabadrúgás után bevették a Honvéd kapuját, a játékvezető azonban visszafújta a pontrúgást (Marko Nikolicsot el is küldte a kispadról Iványi Zoltán). A 80. percben kiegyenlített a Vidi: Huszti jobb oldali szöglete után Juhász csúsztatott, éppen Scsepovics elé, aki két lépésről a kapuba lőtt (1-1). A Vidi az egyenlítés után is aktívabb volt, és a négyperces hosszabbítás elején megszerezte a vezető gólt. Huszti jobb oldalról, szabadrúgásból laposan lőtte be a labdát, Hadzic érkezett és kapásból védhetetlen gólt lőtt, a labda a lécről vágódott a hálóba (1-2). A Honvéd a hátralévő kevés időben nem tudott egyenlíteni, így a Vidi története második Magyar Kupa-győzelmét ünnepelhette, a kispestieknek pedig maradt lelkes közönségük vastapsa és az ezüstérem.

A mérkőzést követően az érmeket és a Magyar Kupa-serleget Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adták át.

Marko Nikolics: – Gratulálok a játékosaimnak, mert remek szezont zártunk ezzel a győzelemmel, megérdemlik az ünneplést. Gratulálok a Honvédnak is, ellenfelünk az első félidőben jobb volt nálunk. A második félidőben egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, mentálisan is jóval erősebbek voltunk, és úgy érzem, a helyzeteink alapján végül teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót. 

Supka Attila: – Sajnálom, hogy így alakult ez a mérkőzés, mert benne volt, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót, de a Vidi cseréi minőségi javulást hoztak ellenfelünk játékában, és a hajrában sikerült megfordítania az állást. Büszke vagyok a játékosaimra, mert kihoztuk a legtöbbet ebből az idényből. Azzal, hogy kijutottunk a nemzetközi porondra, megvalósítottuk a célunkat, a hab lett volna a tortán, ha sikerül megnyerni a kupadöntőt.

Budapest Honvéd-MOL Vidi 1-2 (1-0)
Budapest Honvéd: Gróf Dávid - Batik Bence, Dorde Kamber, Ivan Lovric - Mohamed Mezghrami, Heffler Tibor, Gazdag Dániel (Anel Ben-Hatira, 69.), Nagy Gergő, Eke Uzoma (Tonci Kukoc, 81.) - Holender Filip, David N'Gog (Danilo, 76.)

MOL Vidi: Kovácsik Ádám - Fiola Attila (Kovács István, 46.), Juhász Roland, Vinicius Paulo, Stopira - Boban Nikolov, Elek Ákos (Anel Hadzic, 46.), Pátkai Máté (Futács Márkó, 77.) - Loic Nego, Huszti Szabolcs - Marko Scsepovics
Gólszerzők: Holender 14., ill. Scsepovics 80., Hadzic 91.

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS