Formán kívüli csapatok a Bozsik-stadionban

2013. november. 29., 09:50   |    

Formán kívüli csapatok a Bozsik-stadionban

Tavasz az őszben: ma a Bp. Honvéd–Kecskeméti TE mérkőzéssel megkezdődik az OTP Bank Liga 2013–2014-es idényének második fele.

BUDAPEST HONVÉD–KTE-PHOENIX MECANO
(November 29., péntek, 19.00)

Egyik csapat sem tudott nyerni a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén (ebből következően vége a kispestiek korábbi remek menetelésének), sőt, a KTE súlyos hazai vereséget szenvedett a hét közben az MTK-tól a Magyar Kupában. Bekő Balázs együttesének a Bozsik Stadionbeli lesz a hetedik, s egyben utolsó novemberi mérkőzése minden sorozatot figyelembe véve, s ezek közül eddig csak egyet, az Újpest elleni idegenbeli Ligakupa-mérkőzést tudta megnyerni. A piros-feketéknek még rosszabb a mutatója, a hat novemberi meccsből egyet sem nyertek meg. Hétközben Marco Rossi csapata is szerepelt a magyar Kupában, 1-1-re végzett hazai pályán a PMFC-Matiasszal. A Honvéd a legutóbbi fordulóban hazai pályán kikapott a DVSC-től, ez kisebb meglepetést okozott, mint az ősz másik két hazai bajnoki veresége a Pápa és a Mezőkövesd ellen. A két csapat őszi, kecskeméti összecsapásán a KTE 3-1-re nyert.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS