Fővárosi örökrangadó Győrben

2013. május. 18., 12:03   |    

Fővárosi örökrangadó Győrben

Négy mérkőzést játszanak ma az OTP Bank 28. fordulójában. Köztük az „örökrangadót”, a Ferencváros és az MTK találkozóját, amely befolyásolja a második és a harmadik helyért, a nemzetközi kupaindulásért vívott harc végkimenetelét is.

FERENCVÁROSI TC–MTK BUDAPEST
(Május 18., szombat, 14.00)

A két patinás fővárosi csapat ezúttal Győrben, az ETO parkban vívja a bajnoki mérkőzését, a Fradi tehát visszatér oda, ahol a múlt héten vereséget szenvedett az új bajnokcsapattól. Ebben az esetben hazai mérlegről értelmetlen értekezni, az fontosabb, hogy ellentétes képet mutat a zöld-fehérek tavaszi eleji és tavasz közepi mérlege. Az első első öt 2013-as bajnokin egyetlen vereséget sem szenvedett a csapat, 13 pontot gyűjtött, a következő ötön ellenben csak egyszer nyert, s négy pontot szerzett. Április közepén reális esélye volt a nemzetközi kupaindulásra, mostanra ez a sansz már inkább csak matematikai. Az MTK is gyengébben szerepel tavasszal, mint tette azt ősszel, idén tíz meccsből ötöt nyert meg. Idegenben csak egyszer, az Eger ellen Vácon nyert. A két együttes őszi, a Hungária körúton rendezett mérkőzését az MTK 4-2-re megnyerte.

EGRI FC–ÚJPEST FC
(Május 18., szombat, 16.00)

Az Egri FC harcol az elemekkel, s megpróbálja végigjátszani a szezont. Immár matematikailag is eldőlt, hogy kiesik az élvonalból, valóban csak a becsület a motiváció. A hevesi legénység – amely a Szolnoki MÁV 2011-es kiesése óta az első újonc, amely búcsúzik az élvonaltól – Vácon a hetedik bajnoki mérkőzését játssza, az eddigi hatból négyet elveszített, a további kettőn pedig négy pontot gyűjtött. A lila-fehérek korábban gyenge idegenbeli mérlegük miatt nem jutottak előre, az utóbbi hetekben ellenben a Megyeri úton gyengélkedtek. A legutóbbi három mérkőzésükön, három hazai találkozón mindössze egy pontot gyűjtöttek. A legutóbbi idegenbeli mérkőzésüket ellenben megnyerték Pápán. Ősszel a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest simán, 3-0-ra legyőzte az Egert.

FGSZ SIÓFOK–PMFC-MATIAS
(Május 18., szombat, 16.00)

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Siófok. ha nem nyer, biztossá válik a kiesése. Ugyanakkor a sárga-kékek az utóbbi hetekben pazarul szerepeltek hazai pályán. Horváth Károly együttese a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, 18-ból 16 pontot szerzett. Ez döntő hányada az eddig megszerzett 19 pontnak. A sárga-kékek április eleje óta hét meccsen tíz pontot gyűjtöttek, előtte 20 fordulóban kilencet. Tizenhét pontot szereztek eddig hazai pályán, s kettőt vendégként. Tavasszal eddig csak egy mérkőzésen, a Videoton elleni idegenbelin nem szereztek gólt. A PMFC-Matias finoman szólva nincsen csúcsformában, de az idegenbeli mérlege jobb, mint a hazai. A piros-feketék az eddigi négy tavaszi idegenbeli mérkőzésükből kettőt megnyertek, ez ötvenszázalékos mérleget jelent. A PMFC játékosai szeptember 16. óta minden idegenbeli mérkőzésükön szereztek legalább egy gólt. A két csapat őszi mérkőzésén, Pécsen, 2-1-es hazai győzelem született.

VIDEOTON FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Május 18., szombat, 18.30)

A Videoton harcban van a második helyért, ezen az sem változtat, hogy a legutóbbi bajnoki találkozóján kikapott Debrecenben. Különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy tavasszal félelmetesen jó a székesfehérváriak hazai mérlege: igaz, hogy eddig csak három bajnokit találkozót játszottak a Sóstói Stadionban, de azokat 9 ponttal, 10-0-s gólkülönbséggel abszolválták. Legutóbb december 2-án, az Újpesten ellen veszített bajnoki mérkőzésen a Videoton pontot hazai pályán. Ebből a tételből következik: José Gomessel a kispadon még pályaválasztóként százszázalékos a Videoton az OTP Bank Ligában. A Kaposvár a legutóbbi hét mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, igaz, ebből az egyik egy idegenbeli meccs volt, április 9-én, Pécsen. A Rákóczi legutóbb 2007. március 17-én tudott nyerni Székesfehérváron.

A további program:

Vasárnap:
Diósgyőri VTK– KTE Phoenix Mecano 16.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS