Fővárosiak fekete napja

2008. május. 25., 09:00   |    

Fővárosiak fekete napja

A Soproni Liga 29. fordulójában egyetlen budapesti csapat sem tudott nyerni: a Vasas Győrben, a Honvéd Nyíregyházán kapott ki, az Újpest otthon vesztett pontokat, és a Szőnyi úton szereplő Tatabánya is kikapott.

Kétgólos hátrányt dolgozott le az Újpest

Újpest FC - Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)
Vezette:
Vad II István (Vámos Tibor, Butkai Zsolt)
Gólszerző: Foxi az 53., Sándor Gy. az 55., illetve Homma a 27., Virágh a 29. percben

A bajnoki címért zajló versenyfutásból már hetekkel ezelőtt kiszállt Újpest csalódott csapat benyomását keltette a Diósgyőr ellen. A hazaiak az első félidőben rendkívül gyengén játszottak, a borsodiaknak pedig sikerült kihasználniuk a hazai hibákat: a 27. percben Mogyorósi József adott be jobbról, az érkező Kazuo Homma pedig megelőzve a védőket 6 méterről a bal sarokba helyezett (0-1). Két perccel később már két gól volt a vendégek előnye: ismét Mogyorósi jobb oldali beadásából alakult ki gólveszély, Virágh Aladár 11 méterről fejelt kapura, s a labda a bal sarokba hullott (0-2). Szünet után aktívabb lett az Újpest és az 53. percben sikerült szépítenie: egy keresztbe lőtt labdára a volt diósgyőri Kethevoama Foxi robbant be és közelről a hálóba passzolt (1-2). Két perccel később már döntetlen volt az állás: egy jobb oldali beadásra Sándor György érkezett és 11 méterről a jobb sarokba fejelt (2-2). A folytatásban már csak érvénytelen találat született (a Diósgyőr lőtte), így megosztoztak a pontokon a csapatok.

Gólszüret a Szőnyi úton

FC Tatabánya - Gabona Trans-Kaposvár 2-6 (0-2)
Vezette: Pánczél Krisztián (Viszokai László, Fehér Gyula)
Gólszerző: Németh A. a 69., Ferenczi a 85., illetve Alves a 15., Oláh a 38., Oláh 46., Da Silva az 56., Oláh a 81., Nikolic a 91. percben

A sereghajtó Tatabányának esélye sem volt a pontszerzésre a Kaposvár ellen, a nézők azonban a sok gól miatt jól szórakozhattak volna a meccsen - ha történetesen nem zárt kapus az összecsapás. A vendégek a 15. percben szereztek vezetést, amikor Kovácsevics Róbert beadáa után Andre Alves lőtte ki a jobb felső sarkot (0-1). A somogyiak fölénye a 38. percben hozta meg a második találatot: Alves hozta helyzetbe Oláh Lórántot, aki kihasználta a ziccert, és a jobb alsó sarokba lőtt (0-2). A harmadik gól a 46. percben született meg: Alves és Oláh összjátéka végén utóbbi elvitte a labdát a kifutó kapus mellett is, majd az üres kapuba passzolt (0-3). A negyedik kaposvári találat az 56. percben érkezett, amikor Alves került nagy helyzetbe, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd önzetlenül Leandro Da Silva elé játszott, aki közelről az üres kapuba talált (0-4). A 69. percben szépített a Tatabánya: Almási László futott el a jobb szélen, középre adott, Németh Attila jó ütemben érkezett középen és a jobb sarokba lőtt (1-4). A 81. percben Alves hozta helyzetbe Oláht, aki 3 méterről vette be a hazai kaput (1-5). A 85. perc hazai találatot hozott: Juan Perez passzolt Ferenczi Gáborhoz, aki a kapu bal sarkába továbbította a labdát (2-5). A mérkőzés nyolcadik és egyben utolsó találatát a vendégek szerezték: Alves találta meg átadásával Nemanja Nikolicot, aki a bal sarkot lőtte ki (2-6).

Kifulladt a Honvéd

Nyíregyháza Spartacus - Budapest Honvéd 3-0 (1-0)
Vezette:
Sulyok Gergely (Vígh Tibor, Agócs János)
Gólszerző: Filó T. (öngól) a 31., Lippai az 51., Ramos a 79. percben

A tavasszal gyengélkedő Honvédnak a Nyíregyháza otthonában sem sikerült a pontszerzés. A hazaiak a 31. percben Filó Tamás öngóljával szereztek vezetést (1-0) és a folytatásban sem engedték ki a kezükből az irányítást. Az 51. percben növelte az előnyét a hazai gárda, Ivan Zaleh jobb oldalról centerezett, az érkező Lippai Ákos senkitől sem zavartatva, 12 méterről lőtt a jobb sarokba (2-0). A 79. percben Horváth László vesztett labdát a saját 16-osa előtt, Arcangel Ramos megszerezte azt, majd együttese harmadik gólját is (3-0). A fővárosiaknak a szépítő találatra sem futotta erejükből, a Nyíregyháza teljesen megérdemelten nyert.

Tíz emberrel nyert a Fehérvár

FC Fehérvár - BFC Siófok 1-0 (0-0)
Vezette:
Kassai Viktor (Ring György, Szécsényi István)
Gólszerző: Nagy D. a 76. percben
Kiállítva: Mohl az 51. percben

A Fehérvár és a Siófok összecsapásán az első félidő meglehetősen unalmas játékot hozott, még csak helyzeteket sem alakítottak ki a csapatok. A szünet után a hazai Mohl Dávidot kiállította a játékvezető, és ezt követően némileg megélénkült a meccs. A találkozó egyetlen gólja a 76. percben esett: Nagy Dániel 22 méterről bombázott a bal felső sarokba (1-0). A Fehérvár tíz emberrel jobban játszott, mint teljes létszámban, igaz, ez nagyrészt a vendégek visszafogott teljesítményének köszönhető.

Dobogó közelében az ETO

Győri ETO FC - Vasas 2-1 (0-0)
Vezette:
Berger József (Forgács Attila, ifj. Kormányos Gábor)
Gólszerző: Bajzát a 65., Józsi a 89., illetve Németh N. az 58. percben

A Győr és a Vasas összecsapásán egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők. Az első félidőben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a befejezéseknél azonban rendre hibáztak a játékosok, így a szünetben 0-0 volt az állás. A fordulás után megszerezte a vezetést a Vasas: az 58. percben Németh Norbert távoli szabadrúgását követően a labda megpattant egy hazai játékoson és a kapuban kötött ki (0-1). A folytatásban harcosabb lett az ETO, és a 65. percben Dudás Ádám pontos beívelése után Bajzát Péter fejelt közelről a jobb sarokba (1-1). A hajrában megszerezte a győztes találatot a Győr: Józsi György tört be a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a bal sarkot (2-1). Az ETO győzelmével pontszámban beérte a harmadik helyen álló Újpestet.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS