Fradi–MTK elődöntő a Női Magyar Kupában

2021. március. 16., 10:29   |    

Fradi–MTK elődöntő a Női Magyar Kupában

Megvannak az elődöntő párosításai a női kupasorozatban is. Miután a 2020-as döntőt a koronavírus-járvány miatt nem lehetett lejátszani, a 2019-es győztes FTC-Telekom a címvédő.

Az 1992-ben alapított Női Magyar Kupa 2021-es döntőjéért már csak négy csapat küzd: az Astra, a DVTK, az MTK és a címvédő FTC-Telekom. Az elődöntő párosításait kedden sorsolták ki az MLSZ székházában.

A döntőbejutás egy mérkőzésen dől el, ezen a találkozón pedig a sorsoláson előbb húzott csapatok játszhatnak otthon.

Az elődöntő párosításai:

DVTK–Astra-ALEF HFC-Üllő
FCT-Telekom–MTK Hungária FC

Az elődöntőket március 31-én rendezik. A döntőre május 5-én kerül sor.

A négy csapat közül eddig csak a legfiatalabb klub, a DVTK nem nyert a kupában, az Astra egyszer ért fel a csúcsra (2012-ben). Az MTK 4 sikernél tart (2005-ben, 2010-ben, 2013-ban és 2014-ben is nyertek a kék-fehérek). A Fradi pedig az utolsó, befejezett kiírásban, 2019-ben zárkózott fel 5 győzelemmel a rekordtartó László Kórház SC-hez (a Ferencváros zsinórban ötszőr hódította el a kupát).  


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS