Fradi-siker a bajnoki döntő első felvonásán

2022. május. 26., 19:53   |    

Fradi-siker a bajnoki döntő első felvonásán

Az első félidőben vezetéshez jutott a hazai pályán szereplő és címvédő Fradi, amely a második félidőben aztán háromszor is bevette az ETO kapuját a Simple Női Liga elsőségéért vívott párharc első mérkőzésén. A végeredmény 4-1 lett.

Az ETO-t fogadta a Ferencváros a Simple Női Liga első helyéért vívott párharc első felvonásában. Arra, hogy ne az MTK és a Fradi csapjon össze az aranyéremért, 2014 óta nem volt példa. Akkor, az először kiírt bajnoki döntőben, az MTK és az Astra mérte össze erejét.

A párharc pikantériája, hogy a kihívó ETO-t – amely már a döntőbe jutással is klubtörténelmet írt – az a Dörnyei Balázs vezette a helyosztóig, aki korábban négy alkalommal (2015, 2018, 2019, 2021) nyerte meg a sorozatot a Fradival. A szakember a bajnokság elején még a fővárosi zöld-fehéreket dirigálta.

Az FTC-t irányító Vágó Fanni pedig siker esetén a második játékos-edző lehet, aki magyar bajnok lesz. Az első Markó Edina volt, aki később hét éven keresztül vezette a női A-válogatottat szövetségi kapitányként.

Az első mérkőzést – mintegy 600 néző előtt – a hazai és címvédő csapat kezdte intenzívebben: támadó játékkal próbálkozott a Fradi, ami sok labdát szerzett az ETO térfelén. A mezőnyfölény a 10. percben érett góllá. Vágó Fanni szögletét Csigi Eszter fejelte vissza a kapu elé, ahol az ETO játékosáról, Vida Boglárkáról került a labda a hálóba (1–0).

Az ETO azonnal igyekezett válaszolni, a kontra végén a Fradi kapusa, Barti Luca védett nagyot. A továbbra is magabiztosan futballozó FTC nem engedte ki az irányítást a kezéből. A 22. percben Csigi Eszter fejelt centikkel a felsőléc fölé, majd Pusztai Sára gurított a kapu mellé. A 35. percben aztán Savanya Csilla szabadrúgása kanyarodott a Fradi kapuja fölé.

A félidő utolsó percében Szabó Viktória is helyzetbe került. Végül a hazaiak fölényével és 1–0-s vezetésével ért véget a játékrész.

A folytatásban hasonló játékot láthattunk. A 49. percben Pusztai Sára cselezte ki védőjét, majd Vágó Fannit ugrasztotta ki, aki a kifutó Samson fölött átemelte a labdát, ami az így üresen maradt kapuba hullott (2–0).

A Fradit játékosként és edzőként is segítő Vágó Fanni az 59. percben teljesen tisztán kapta a labdát Nagy Viktóriától, és a passzból megszerezte a hazaiak harmadik találatát (3–0).

A 68. percben a csereként beállt Czellér Dorottya szerzett labdát, amivel megindult a kapu felé; a tizenhatos sarkától lőtt, de Samson ekkor még nagyot mentett – a kapusról kipattant labdára azonban Lara Ivanusa lecsapott és könnyedén a hálóba gurított (4–0).

A hajrában aztán Sali Rebeka lövésénél mentett Barti Luca, de a kipattanóból Tiffany Cameron szépíteni tudott (4–1).

A Fradi várhatja előnyből a május 31-i a visszavágót. A párharc két győzelemig tart, így ha Győrben is a Fradi diadalmaskodik, a fővárosiak ünnepelhetnek bajnoki címet; míg az ETO sikere esetén egy újabb találkozót rendeznének június 5-én.

Megijedtünk a saját árnyékunktól. Semmit nem csináltunk meg a pályán abból, amit megbeszéltünk. Nem kellett volna ennyire feszültnek lennünk, az is egy diadal, hogy döntőben játszhatunk. Elsősorban fejben dőlt el a mérkőzés, de jön egy újabb találkozó Győrben, ahol biztosan jobban fogunk teljesíteni. Van egy nagyon remek kis közösség, akik kijárnak a meccseinkre és most biztosan többen lesznek, mint egy átlagos bajnokin. Az mégiscsak a mi pályánk, ahol már kétszer kikapott a Ferencváros – fogalmazott Dörnyei Balázs.

Nagyon jó volt, hogy ennyien kijöttek a találkozóra, óriási érzés ekkora szurkolótábor előtt játszani. Nagyon remélem, hogy Győrben is tudnak majd segíteni, hiszen ott még nehezebb dolgunk lesz. Azt gondolom, az első gól megtörte az ETO-t, míg minket felpörgetett. A második mérkőzésen ugyanilyen harcosan kell majd játszanunk – nyilatkozta Vágó Fanni.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS