Futballtörténelmi család sarja – 55 éves Várhidi Péter

2013. május. 08., 08:40   |    

Futballtörténelmi család sarja – 55 éves Várhidi Péter

Ma ünnepli az 55. születésnapját Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány.

Futballista-családba született, édesapja, Várhidi Pál a Bp. Dózsa, majd az Újpesti Dózsa legendás védője, tízszeres válogatott játékos volt. Az idősebb Várhidi négy bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel edzőként, amikor aztán a fia megnyerte a klub eddigi utolsó bajnoki aranyát 1998-ban, övék lett az első olyan család, amelyben apa és fia magyar bajnoki címet nyert edzőként az NB I-ben.

Várhidi Péter 1968-tól 1980-ig az Újpesti Dózsában futballozott, az első csapatban nem jutott szóhoz – törzstag volt ellenben a második csapatban, amely a hetvenes évek második felében olyan erős volt, hogy ha a szabályok azt lehetővé tették volna, megállja a helyét akár az NB I-ben is. A balhátvéd 1980-ban a Ganz-Mávaghoz igazolt, majd 1987-től egy idényt Dömsödön töltött. Játékos-pályafutását a BVSC-ben zárta le, e klub tagjaként szerepelt négyszer is az első osztályban, az 1991–1992-es idényben. Az idényben Kisteleki István és Both József voltak a vasutasklub edzői, Kisteleki játékostársa, majd edzője is volt Várhidi Péternek a Ganz-Mávagban. Egyébként akkoriban Bognár György, Pintér Attila, Gáspár József is az idényt a 10. helyen zárt kék-fehérek játékosa volt.

Várhidi Péter 1992-ben a BVSC korosztályos-csapatainál kezdte edzői pályafutását, majd 1994-től visszatért Újpestre, az utánpótláshoz. 1995-ben, Kisteleki István ottani edzői korszakában az MTK-hoz, a tartalékcsapat edzői posztjára került. 1996-ban szerződött ismét Újpestre, 1997-ig pályaedző volt, majd az őszi negyedik forduló után, Nagy László távozása után átvette az első csapatot. Első, nem is teljes vezetőedzőként töltött évében bajnoki címet nyert az NB I-ben egy olyan csapattal, amelynek előzetesen nagyon kevés esélyt adtak, s amely a téli szünetben két olyan kulcsjátékosát veszítette el, mint a külföldre igazolt Szűcs Lajos és Kovács Zoltán, s elveszítette márciusban legjobb játékosát, a megsérült Véber Györgyöt. Az újonc edzővel hatpontos előnnyel, idegenben veretlen maradva lett bajnok az Újpest.

A következő idényben a csapat a harmadik helyen végzett. Várhidi 1999 őszén szakmai igazgató volt, majd ismét vezetőedző lett. Miután a csapat csak a tizedik lett a bajnokságban, a tréner távozott a Megyeri útról. 2001-ben és 2002-ben a Videotont irányította, majd Nyíregyházán dolgozott. 2006 elején az MLSZ alkalmazottja lett, előbb az U19-es válogatottat irányította, majd Bozsik Péter utódaként 2006 novemberében előbb egy mérkőzésre, később hosszabb távra szövetségi kapitányi megbízatást kapott. 2008 márciusáig 16 mérkőzésen irányította az A-válogatottat, legnagyobb sikere a világbajnok olasz válogatott emlékezetes legyőzése volt 2007. augusztus 22-én.

Mióta távozott a válogatott éléről, a BEAC (2009), a Szigetszentmiklósi TK, a PMFC, majd ismét a Szigetszentmiklósi TK edzője, illetve szakmai igazgatója volt. 2000 óta a Sport TV szakértője.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS