Futsal: a Berettyóújfalu nyerte a bajnoki döntő első meccsét

2014. május. 05., 19:15   |    

Futsal: a Berettyóújfalu nyerte a bajnoki döntő első meccsét

Hétfőn este rendezték a három győzelemig tartó bajnoki finálé első felvonását, elsőként a Rába ETO fogadta a Berettyóújfalu csapatát. A vendégek meglepetésre 6-4-re nyerni tudtak, így már náluk van a pályaelőny.

A mérkőzés elején frissen kezdtek a Rába-partiak, hiszen Dróth Zoltán révén hamar megszerezték a vezetést, de Rábl János hamar egyenlített. Carlinhos találatával ismét megszerezte a vezetést a Győr, ám nem sokáig örülhettek a hazaiak, a 12. percben kiegyenlített, majd később Rábl egyéni megoldásainak köszönhetően rövid idő alatt kétgólos előnyre tett szert a Berettyó, amire szünetig az ETO nem tudott válaszolni.

A második játékrész elejére feljavult a Győr játéka, de a hazai próbálkozások rendre Tihanyiban és kapufán kötöttek ki. A sorozatok végén aztán Carlitos betalált, de az ETO kimaradt helyzeteire egy kontra végén Trencsényi János válaszolt, majd Rábl találatával már három góllal vezetettek a vendégek. A találkozó végén, a 39. percben Carlitos még szépített, de az egyenlítés már nem sikerült, így a pénteki második mérkőzésre előnnyel készülhet a Berettyóújfalu.

- Úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, jobb csapat az ETO, de úgy érzem, ma az egész csapat jól küzdött, helyén volt a szívünk. Hazai pályán megpróbálunk ismét győzni, de nagyon nehéz feladatunk lesz. Ugyanolyan szerényen kell hozzáállnunk a mérkőzéshez, mint ahogy ma tettük – mondta Rábl János a mérkőzés után.

RÁBA ETO – MVFC BERETTYÓÚJFALU 4-6 (2-4)
Rába ETO: Balázs Z. - Lódi T., Harnisch Á., Dróth Z., Juanra
Csere: Matkovics G. - Bognár B., Fabio, Alvarito, Carlitos, Püspök P., Peczár Cs., Carlinhos, Sáhó K.

MVFC Berettyóújfalu: Tihanyi Cs. - Trencsényi J., Lovas N., Szabó P., Rábl János
Csere: Dávid R., Sánta J. A., Siska G., Nagy T., Mezei D., Komáromi P., Gál

Gólszerzők: Dróth Z. (2'), Carlinhos (3'), Alvarito (32'), Carlitos (39') illetve, Rábl J. (2', 7', 13', 36'), Trencsényi J. (12', 36')

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS