Futsal: Az év legfontosabb meccse következik

2017. szeptember. 20., 13:51   |    

Futsal: Az év legfontosabb meccse következik

A keddi, koszalini összecsapás dönt arról, hogy a magyar válogatott részt vehet-e a januárban kezdődő szlovéniai férfi futsal Európa-bajnokságon.

A Sito Rivera vezette magyar futsalválogatott két héttel ezelőtt nagy csatában 2-1-re legyőzte a lengyeleket Miskolcon az Eb-selejtező playoff első meccsén, így minimális előnnyel várja a kedd délutáni visszavágót. A magyar válogatott játékosai a szeptember 12-i összecsapást követően egy hét pihenőt kaptak, és múlt kedd óta készülnek ismét együtt a selejtező sorozat utolsó összecsapására. Az elmúlt egy hétben a napi edzések mellett egy gyakorlómérkőzést is játszott a csapat a Szigetszentmiklóson ellen, vasárnap délután pedig Varsó és Szczecin érintésével elutazott az észak-lengyelországi Koszalinba, a mérkőzés helyszínére. 

A szervezők tájékoztatása szerint a város 3000 férőhelyes csarnokába elővételben elkelt az összes jegy, így telt ház előtt, várhatóan remek hangulatú meccsen dől el az Európa-bajnoki részvétel. A találkozóra készülő magyar keretben egyetlen változás történt, a visszavágón az első meccset eltiltás miatt kihagyó Németh Péterre is számíthat a szakmai stáb. 

- Optimista vagyok, mert meggyőződésem, hogy ha jól játszunk, akkor jobb csapatunk van, mint a lengyeleknek - mondta az mlsz.hu-nak a hétfő délelőtti edzésen Sito Rivera szövetségi kapitány. - Egygólos előnyben kezdjük meg a mérkőzést, amelyen azonban nem az előny tartása lesz a legfontosabb célunk, hanem az, hogy gólokat szerezzünk. Úgy gondolom, ha sikerül idegenben is kétszer betalálni, akkor meglesz a továbbjutás, mert négy gólt várhatóan nem tudnak szerezni ellenünk a házigazdák. A miskolci mérkőzésen sok helyzetet kihagytunk, de a lengyeleknek is voltak jó periódusaik, arra számítok, hogy a visszavágón agresszívak lesznek, sokat fognak lőni, de ha a védekezésünk rendben lesz, akkor megfelelő eredményt érhetünk el. 

A magyar játékosok az év legfontosabb meccseként tekintenek az összecsapásra, és ennek megfelelően készültek az elmúlt napokban. 

- A keretből mindenki átérzi a mérkőzés súlyát, a válogatott és a játékosok egyéni karrierje szempontjából is óriási dolog lenne ismét kijutni az Európa-bajnokságra - fogalmazott Dróth Zoltán, a válogatott leggólerősebb játékosa. - Nehéz meccs vár ránk, a lengyelek minden bizonnyal megpróbálnak az első pillanattól kezdve nyomást gyakorolni a kapunkra, de abban bízhatunk, hogy ezzel előttünk is nyílik majd terület a kontrákra. Utólag kicsit sajnálhatjuk, hogy csak egygólos előnyt sikerült szereznünk az első meccsen, de a csapat van annyira erős, hogy idegenben is nyerni tudjon. Ehhez viszont gólt, gólokat kell szereznünk, lehetőleg a mérkőzés minél korábbi szakaszában. Örülünk, hogy telt ház előtt játszhatunk, ez nemcsak a lengyeleket segíti majd, vendégként is jobb ilyen mérkőzéseken pályára lépni. 

A keddi mérkőzés 18.30-kor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. 

A magyar válogatott kerete: 

Kapusok: 

Tóth Gyula (RÁBA ETO)
Alasztics Marcell (RÁBA ETO)

Mezőnyjátékosok:

Dróth Zoltán (Kairat Almaty)
Harnisch Ákos (Gran Canaria)
Dávid Richárd (RÁBA ETO)
Klacsák Bence (RÁBA ETO)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Németh Péter (Dunaferr DUE Reanalpin)
Hosszú Ádám (Dunaferr DUE Reanalpin)
Horváth Norbert (Dunaferr DUE Reanalpin)
Komáromi Péter (FTC Futsal-Fisher Klíma)
Nagy Imre (Nyírgyulaj KSE)

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS