Futsal BL: A Benfica lett a bajnok

2010. április. 26., 19:41   |    

Futsal BL: A Benfica lett a bajnok

Vasárnap késő este Lisszabonban majd’ 10 000 néző előtt játszották le a futsal Bajnokok Ligájának döntőjét. A fináléban az SL Benfica és az Interviú Madrid csapott össze, s a trófeát hosszabbítás után a portugál együttes szerezte meg - a Befica története során először lett BL-győztes. A négyesdöntőben (amelyre összesen négy játékvezetőt hívtak meg) közreműködött Kovács Gábor is, a januári futsal Eb egyik bírája előbb az Araz - Interviú Madrid meccset, majd a harmadik helyért vívott Araz Luparense találkozón fújta a sípot.

A Madrid már három alkalommal is megnyerte a BL-t, s most is a spanyol gárda számított esélyesebbnek, hiszen szinte teljes egészében az ötszörös Európa-bajnok (a kontinensbajnoki aranyérmet az idén januárban Magyarországon is megszerző) hispán válogatottra épült. A meccs azonban teljesen kiegyenlített játékot hozott, az első félidő 1-1-re, a második pedig 2-2-re végződött. Így hosszabbítás következett, amelyben a Benfica volt szerencsésebb, s a luzitánok 3-2-re megnyerték a döntőt.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom