Futsal: Ciprus a következő ellenfél

2014. november. 28., 14:15   |    

Futsal: Ciprus a következő ellenfél

A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzések keretében december elsején Szombathelyen, majd másodikán Pápán egyaránt 18 órakor fogadja Ciprus válogatottját.

A futsalválogatott szövetségi edzője, Sito Rivera szerint fontos, hogy minél több időt töltsön együtt a csapat annak érdekében, hogy a március Eb-selejtezőket sikeresen zárjuk. A selejtező csoportban az első kalaposok közül a lehető legnehezebb riválist kaptunk, hiszen a világ egyik legjobbjával, Spanyolországgal kerültünk egy csoportba. A harmadik kalapból Macedónia szerepel a csoportban, méghozzá a minitorna házigazdájaként. A negyedik ellenfél egyelőre nem ismert, az előselejtező csoportok legjobb másodikja kerül mellénk.

- Örülök, hogy a márciusi selejtezők előtt együtt gyakorolhatunk és tervben van több felkészülési mérkőzés a Ciprus elleni találkozókon kívül. Ezúttal is behívtunk új játékosokat, mindenki előtt nyitva áll a kapu, ha kiemelkedően teljesít a bajnokságban. A Veszprém edzője, Madarász János sikeresen adja át tudását játékosainak, ezt bizonyítja, hogy ezúttal három veszprémi játékos is kapott meghívót – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Korolovszky Gábor, korábbi hatszoros válogatott labdarúgó, jelenleg a mieink másodedzője hét évet játszott a ciprusi első osztályban, így értékes tapasztalataival segíteni tudja a csapatot.

A nagypályás labdarúgásban és a futsalban is fejlődik Ciprus, ezt a jelenleg a BL csoportkörében szereplő futballcsapat, az APOEL játékán is láthatjuk. Cipruson imádják az emberek a futballt és a futsalt. A két barátságos mérkőzésen a győzelem a reális célunk, hiszen jelenleg előrébb tart a magyar futsal a ciprusinál – mondta Korolovszky Gábor az mlsz.hu-nak.

A válogatott kerete:

Tóth Gyula (RÁBA ETO)
Mezei Dávid (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Hegyesi Zsolt (RÁBA ETO)
Lódi Tamás (RÁBA ETO)
Harnisch Ákos (RÁBA ETO)
Komáromi Péter (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
David Richárd (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Rábl János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lovas Norbert (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Trencsényi János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Gál István (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Vas Ádám (FC VESZPRÉM)
Tatai József (FC VESZPRÉM)
Boromisza Gábor (FC VESZPRÉM)

A mérkőzések időpontjai:

2014.12.01 18:00 Arena Savaria Szombathely
2014.12.02 18:00 Pápai Sportcsarnok

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS