Futsal: háromgólos győzelem Porecben

2022. november. 07., 21:33   |    

Futsal: háromgólos győzelem Porecben

Férfi futsalválogatottunk magabiztos győzelmet aratott a grönlandi válogatott ellen a poreci nemzetközi torna első játéknapján.

Az év utolsó válogatott összetartásán a mieink vasárnap még edzőmeccset játszottak a grönlandiakkal, hétfőn viszont már a három csapatos torna keretében mérkőzött meg egymással a két együttes.

Az alaposan megfiatalított, válogatott szinten sok rutintalan játékossal felálló magyar csapat végig nagy fölényben játszott, rengeteg helyzetet alakított ki, de ezek közül a legtöbbet nem sikerült gólra váltania. Az első félidőben Fekete Márk révén egygólos vezetésre tettünk szert, majd a fordulás után ikertestvére, Fekete Olivér is betalált, végül Vas Ádám állította be a 3-0-s végeredményt.

A keddi pihenőnap után szerdán a lettek ellen lép pályára a magyar csapat.

- Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy a nemzetközi szint teljesen más követelményeket támaszt a játékosok felé, mint amit a hazai bajnokságban megszokhattak - mondta Turzó József szövetségi kapitány a mérkőzés után. - Az NB I sajnos önmagában nem készíti fel a játékosokat arra, ami a válogatottban vár rájuk, még abban az esetben sem, ha egy alacsonyabban rangsorolt csapat az ellenfelünk. A keretünk nyolcvan százaléka kevesebb mint tíz válogatottsággal rendelkezik, a csapatépítés folyamata pedig sosem egyszerű, de örülök, hogy több fiatal játékos is bizonyította, érdemes számolni vele a későbbiekben. A mostani mérkőzésen az is cél volt, hogy megtaláljuk az új játékosok ideális pozícióját a pályán, ebben sikerült is fontos tapasztalatokat szereznünk. Rengeteg helyzetünk volt, de a befejezések nem voltak pontosak, a mérkőzés képe alapján nagyobb is lehetett volna a különbség a végén.


Magyarország-Grönland 3-0 (1-0)
Magyarország: Spandler Mátyás - Rábl János, Suscsák Máté, Fekete Márk, Bencsik Roland
Cserék: Bíró Attila, Frisdrich Dávid, Horváth Szabolcs, Nagy Bence, Nagy Imre, Pál Patrik, Vas Ádám, Krajcsi Bence
Gólszerzők: Fekete Márk, Fekete Olivér, Vas Ádám


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS