Futsal: Kettős címvédés is előfordulhat a Magyar Kupában

2019. február. 21., 14:21   |    

Futsal: Kettős címvédés is előfordulhat a Magyar Kupában

Szombaton és vasárnap rendezik a női és férfi futsal Magyar Kupa négyes döntőjét a szigetszentmiklósi sportcsarnokban. Az első napon a négy elődöntőt, a másodikon a két finálét játsszák le. A nőknél és a férfiaknál is tagja a mezőnynek a tavalyi MK-győztes, de közös bennük, hogy egyikük sem számít favoritnak a négyes döntő előtt.

A férfiaknál tavaly a Haladás nyerte meg a kupát, még Turzó József irányításával, aki jelenleg a férfi válogatott szövetségi kapitánya. A szombathelyiek ebben az idényben a harmadik helyen zárták a bajnoki alapszakaszt, és a középszakaszban várhatóan a Veszprémmel vívnak majd nagy csatát a bajnoki döntőbe jutásért. A Magyar Kupában viszont - csakúgy mint tavaly - a Berettyóújfalu lesz az ellenfelük az elődöntőben. A két csapat egy éve óriási csatát vívott egymással a döntőbe kerülésért, akkor a Haladás jött ki jobban ebből a csatából. Most az idényben még veretlen Berettyóújfalu (a bajnokságban 16 győzelemmel és 2 döntetlennel zárta az alapszakaszt) számít esélyesebbnek, de annál kiegyensúlyozottabb a mezőny, hogy egyértelmű favoritként futhasson neki a négyes döntőnek.

A másik ágon a Veszprém és a Dunaferr meccsel egymással a döntőbe jutásért, előbbi a második, utóbbi a negyedik helyen zárta a bajnoki alapszakaszt. Az NB I-ben szoros meccseket játszott a két együttes, a Madarász János vezette Veszprém 4-3-ra, a Fehér Zsolt irányította Dunaferr 5-3-ra nyert hazai környezetben.

A női címvédő Tolna-Mözs a bajnokságban csak a negyedik helyen áll, ám az elődöntőben a másodosztályú DEAC-cal mérkőzik, így jó esélye van arra, hogy idén is az aranyéremért játszhat. A másik ágon a bajnoki cím egyik nagy esélyese, a jelenlegi listavezető Astra-Herbária játszik a Hajdúböszörménnyel, a papírforma szerint e párharc továbbjutója lesz a favorit a végső sikerre.

A Magyar Kupa négyes döntőjének a programja:

2019. február 23. szombat:

Női elődöntők:
10.30: Debreceni Egyetem AC - WSH-PALMFOOD Tolna-Mözs
13.00: Hajdúböszörményi TE – Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC
Férfi elődöntők:
15.30: MVFC-Berettyóújfalu - Kútház Haladás VSE
18.00: Dunaferr DUE Dutrade FC – Futsal Club Veszprém

2019. február 24. vasárnap:

Női döntő 11.00

Férfi döntő 14.30 (a mérkőzést az M4 csatorna élőben közvetíti)


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS