Futsal Magyar Kupa: mindkét címvédő döntőbe jutott Szombathelyen

2020. február. 22., 19:50   |    

Futsal Magyar Kupa: mindkét címvédő döntőbe jutott Szombathelyen

Szombaton lejátszották a női és férfi futsal Magyar Kupa-elődöntőket a szombathelyi Aréna Savariában. A nőknél az Astra Bulls és a Szekszárd, a férfiaknál a Haladás és az MVFC Berettyóújfalu csapatai jutottak a vasárnapi döntőbe.

A nőknél az első elődöntőben megismétlődött a tavalyi finálé, a címvédő Astra Bulls ellenfele a Tolna-Mözs együttese volt. Az első félidő fordulatos játékot hozott, a tolnaiak szerezték a meccs első gólját, de a 13. percben már az Astra volt előnyben. Két perccel később ismét egyenlő volt az állás, majd a félidő utolsó másodperceiben az Astra visszavette az előnyt. A második játékrész a címvédőé volt, 5-2-re elhúzott Dombó János együttese, a Tolna a hajrában feljött ugyan két gólra, de az egyenlítésre nem volt esélye, így az Astra jutott a fináléba.

Az Agenta Girls Szekszárd és a másodosztályú Budaörs összecsapásának első félideje nem hozott gólt, a második játékrész közepén viszont két perc alatt két gólt szereztek a budaörsiek. A szekszárdiakat Megyeri Boglárka duplája mentette meg a vereségtől, következett a kétszer ötperces hosszabbítás. A ráadásban Buchmüller Petra is szerzett két gólt, amivel a Szekszárd megnyerte a meccset, és készülhet a vasárnap 11.00 órakor kezdődő döntőre.

A férfiak első összecsapásán a Haladás saját közönsége előtt már a 2. percben vezetést szerzett a Veszprém ellen, Hajmási Milán volt a gólszerző. A szombathelyiek válogatott játékosai kitettek magukért, a szünet előtt Dávid Richárd, a fordulás után Vas Ádám is betalált a veszprémi kapuba, így a 23. percre szinte eldőlt a mérkőzés. A veszprémiek hiába játszottak öt a négy ellen támadásban, helyzetekig sem igazán jutottak el, a Haladás viszont a hajrában is eredményes volt, Luis Garcia egész pályás góljával alakult ki a 4-0-s végeredmény.

A címvédő MVFC Berettyóújfalu a kelleténél talán lazábban kezelte a másodosztályú 5 Stars Érdi VSE elleni mérkőzést, így hiába számított favoritnak, alaposan megszenvedett a győzelemért. Az érdiek 1-0-ra és 2-1-re is vezettek, és lelkes védekezéssel állták a bajnoki címvédő rohamait. A szünet utáni percekben úgy tűnt, hogy akár óriási meglepetés is lehet a meccs vége, de a 25. percben egy fegyelmezetlenség után kiállították az érdiek egyik legjobbját, Bozsoki Imrét, az MVFC pedig kihasználta az emberelőnyt, majd perceken belül két további gólt is lőtt a vezérét vesztett ellenfélnek. A nagyot küzdő érdiek még felzárkóztak egy gólra, de erre két találat volt a válasz a másik oldalról, így alakult ki a 6-3-as végeredmény. A Berettyóújfalu vasárnap 14.30-tól mérkőzik meg a Haladással, a döntőt az M4 Sport élőben közvetíti az Aréna Savariából.

Női Magyar Kupa, elődöntők:

Astra Bulls-WSH-Palmfood Tolna-Mözs 5-3
Agenta Girls Szekszárd FC-Budaörs 4-2

Férfi Magyar Kupa, elődöntők:

Futsal Veszprém-Haladás 0-4
5 Stars Érdi VSE-MVFC Berettyóújfalu 3-6

A vasárnapi program:

Női döntő:

Astra Bulls-Agenta Girls Szekszárd, 11.00

Férfi döntő:

Haladás-Berettyóújfalu, 14.30


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS