Futsal: megérkezett Macedóniába a válogatott

2015. március. 16., 20:51   |    

Futsal: megérkezett Macedóniába a válogatott

Futsalválogatottunk hétfőn megérkezett Szkopjéba, ahol szerdán a házigazda macedónokkal, csütörtökön Spanyolországgal, míg szombaton Svájc ellen vívja a 2016-os szerbiai Eb selejtezőit.

A válogatott márciusban két hetet készült Móron, hétfőn pedig elutazott Szkopjéba, az Európa-bajnoki selejtező torna helyszínére. A Boris Trajkovski sportcsarnokba 1000 hazai nézőt várnak szerdán, vagyis a macedón közönség biztatása várhatóan komoly erőt ad majd ellenfelünknek. A hétfő esti macedóniai edzésén válogatottunk kiemelten foglalkozott az öt a négy elleni játékhelyzetekkel, valamint különböző taktikai elemek finomítása is szerepelt a programban.

- Régóta tart a felkészülésünk, volt elég időnk a közös gyakorlásra - mondta az mlsz.hu-nak Trencsényi János. - Az alapoktól indultunk és néhány nappal a meccs előtt már a finomításokon van a hangsúly. Speciálisan készültünk a macedónok ellen, például a pontrúgásokat is külön gyakoroltuk, valamint rengeteget csiszoltunk a játékunkon az öt a négy elleni szituációkban. A selejtezők előtt a lényeg, hogy ne sérüljön meg senki, és zökkenőmentesen tudjuk végrehajtani a begyakorolt taktikai elemeket. Az első mérkőzésen nagyon sok múlik, ehhez mérten készülünk továbbra is.

Sito Rivera szövetségi edző szerint komoly koncentráció és elhivatottság kell a pótselejtezőt érő második hely megszerzéséhez.

- Úgy érzem, ebben a két hétben mindent megtettünk amit tudtunk, nyugodt szívvel vágunk neki a selejtezőknek. A játékosok nagyon motiváltak, mentálisan erős csapatunk van, az önbizalmunkkal sincs gond, csak rajtunk múlik, hogy a tétmérkőzéseken tudjuk-e érvényesíteni az akaratunkat, vagy sem. A célunk a macedónok és a svájciak legyőzése, míg a spanyolok ellen egy tisztes eredményt szeretnénk elérni- mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A macedóniai Eb-selejtező programja:

Március 18.
19.00 Macedónia-Magyarország

Március 19.
16.30 Magyarország-Spanyolország

Március 21.
16.00 Svájc-Magyarország [galleryRel id="85421|A futsalválogatott első edzése Skopjéban]

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS