Futsal MK - Nagykanizsán kezdődik a harc a négyesdöntőért

2026. február. 04., 16:36   |    

Futsal MK - Nagykanizsán kezdődik a harc a négyesdöntőért
Fotó: Scoregoal Kecskemét közösségi oldala

Az egyetlen talpon maradt másodosztályú együttes otthonában rajtol csütörtökön a férfi futsal Magyar Kupa 4. fordulója, melyben a négyesdöntőbe kerülés a tét.

Az előző körben az élvonalbeli Pécset búcsúztató Nagykanizsa ezúttal a kétszeres bajnoki ezüstérmes Kecskemétet fogadja a Kanizsa Arénában. Az NB II Nyugati csoportjában jelenleg az ötödik helyen álló alakulat hétfőn győzelemmel hangolt a kupafordulóra, míg Koós Károly együttesének ez lesz az első tétmérkőzése a válogatott szünetet követően. A Bács-Kiskun vármegyei csapat 2023 után juthat be ismét a final fourba, a Nagykanizsa pedig már december elején is hatalmas bravúrt ért el a legjobb nyolc közé jutással. 

"Kellő önbizalommal várjuk a mérkőzést, de nem elbizakodva. Hétfőn személyesen megnéztük a Nagykanizsa csapatát bajnoki meccsen. Próbálunk belőlük maximálisan felkészülni, mert a célunk az, hogy bejussunk a legjobb négy közé a kupában. Nagy koncentrációval és alázattal kell végig játszanunk, és akkor bízom benne, hogy sikerül kiharcolnunk a továbbjutást" - nyilatkozta a kecskemétiek edzője a csapat honlapján. 

A csütörtöki játéknap másik mérkőzésére a fővárosban kerül sor, ahol az Újpest a Debrecent fogadja. Németh Péter együttese jó formában van, hiszen 14 mérkőzés óta veretlen. A lila-fehérek legutóbb november elején csaptak össze Tihanyi Csaba alakulatával, amelyet akkor 4-2-re múltak felül. A DEAC - amely nemrég bejelentette egy új brazil légiós érkezését - már a korábbi két körben is kiélezett mérkőzéseket játszott, előbb a Rubeolát győzte le egy góllal, majd a Nyírbátor ellen négygólos hátrányból fordított és nyert 6-4-re. Bár vezetőedzőjük nem tartja szerencsésnek a sorsolást, mégis szerinte nem szabad elfelejteni, hogy egy meccsen bármelyik csapat legyőzhető. 

Pénteken az MK-címvédő Berettyóújfalu a Magyar Futsal Akadémiát fogadja. Bár az élvonalbeli tabella állása alapján egyértelműen az MVFC az esélyesebb, legutóbb viszont az MFA hagyhatta el győztesen a pályát - november elején ugyanis 6-3-as hazai siker született Újbudán -, így Turzó József együttese előtt most ott a lehetőség, hogy a kupasorozatban vágjon vissza a vereségért. 

Szintén pénteken kerül sor az idényben még veretlen, tabellavezető Veszprém és a felsőházi rájátszásban már szintén biztosan szereplő Nyíregyháza összecsapására is. A bakonyiak hazai pályán harcolhatják ki a négyesdöntőbe jutást, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a szezon leggólerősebb együttesével szemben lépnek pályára. Legutóbb Lovas Norbert együttese 4-1-es vereséggel távozott a Március 15. úti Sportcsarnokból, ezúttal viszont nem csak a pontvesztés a tét. 

Férfi Futsal Magyar Kupa 4. forduló

Sorsolás
2026. 02. 05. 19:30
Kanizsa Aréna
2026. 02. 05. 20:45
UTE Atlétikai Stadion
2026. 02. 06. 18:30
Március 15. úti Sportcsarnok
2026. 02. 06. 18:30
Pálfi István Rendezvénycsarnok

 


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Győri dupla decemberben, negyedszer Senticé a hónap védése
Bajnokságok / Kupák
Puskás Akadémia: 10 év alatt 10 győzelem Újpesten
Bajnokságok / Kupák
Fradi sikert hozott a rangadó, idegenben győzött a Nyíregyháza

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom