Futsal NB I: Előnyben a Haladás az aranycsatában

2022. május. 25., 20:23   |    

Futsal NB I: Előnyben a Haladás az aranycsatában

Csütörtökön megkezdődött a férfi futsal NB I aranyéremért zajló párharca, a rájátszást megnyerő Haladás 3-1-re győzni tudott az MVFC Berettyóújfalu ellen.

A Haladás nagy fölénnyel, nyolc pont előnnyel nyerte meg a felsőházi rájátszást, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a címvédő és friss kupagyőztes szombathelyi együttes lesz a döntő párharc egyik résztvevője. A másik döntős helyért viszont nagy csatát vívott az MVFC Berettyóújfalu és a Veszprém, sőt sokáig a DEAC-nak is volt esélye a második hely megszerzésére.

Végül az MVFC futott be másodiknak, így Haladás-Berettóyújfalu döntőt rendeznek a bajnokságban. A finálé idén is három nyert mérkőzésig tart, a rájátszás első helyezettje, a Haladás kezdett otthon.

A szombathelyiek már a mérkőzés elején jóval veszélyesebben játszottak, nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, de ekkor még kimaradtak a helyzetei. A vezetést végül egy szögletvariációból Hajmási Milán szerezte meg. A második félidőben Dróth Zoltán, majd Vas Ádám is betalált, a vendégek 3-0-s hazai vezetés után váltak igazán veszélyessé, Alasztics Marcellnak, a Haladás kapusának jó pár bravúrt be kellett mutatnia. Az MVFC végül Nagy Dániel révén megszerezte a szépítő találatot, de szorossá nem tudta tenni a találkozót, 3-1-es Haladás-sikerrel zárult a meccs. Folytatás hétfőn, Berettyóújfaluban.

Haladás-MVFC Berettyóújfalu 3-1 (1-0)

A további program:

05.30., hétfő 20:00 MVFC Berettyóújfalu - Haladás VSE (M4 Sport)
06.03., péntek 16:15 Haladás VSE - MVFC Berettyóújfalu (M4 Sport)

A harmadik helyért a Veszprém és a DEAC csatázik egymással, ugyanúgy három nyert mérkőzésig tart a párharcuk. Az első meccset pénteken rendezik Veszprémben, május 30-án Debrecenben, június 3-án ismét Veszprémben találkozik a két csapat.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS