Futsal NB I: lezárult az alapszakasz

2016. április. 07., 15:46   |    

Futsal NB I: lezárult az alapszakasz

A futsal NB I alapszakaszának utolsó fordulójában kiütéssel nyert a Berettyóújfalu és a Dunaferr, döntetlent játszott a Veszprém az Aramissal. Ahogyan az már két fordulóval ezelőtt eldőlt, az ETO zárta az élen az alapszakaszt.

Már két fordulóval az alapszakasz vége előtt eldőlt, hogy a a címvédő az élről várhatja a futsal bajnokság rájátszását. Ennek ellenére komolyan vette a második helyen álló Haladás elleni mérkőzését a győri csapat, és végül 6-2-re felülmúlta ellenfelét. A Berettyóújfalu is fölénnyel nyert, a Hajdú-Bihar megyeiek Rábl János négy találatának is köszönhetően 7-1-re győzedelmeskedtek a Déli Futsal csapatával szemben. A Göcsej nem tudta megnehezíteni a Dunaferr dolgát a zalaegerszegi Városi Sportcsarnokban, a dunaújvárosiak fölényesen, 8-2-es sikerrel zárták az alapszakaszt. Az Aramis számára a felsőházi tagság volt a tét a Veszprém ellen, ám a budaörsiek végül csak egy pontot szereztek, ezzel pedig nagy valószínüsséggel az alsóházi rájátszásba kerülnek. A Rubeola nem utazott el a Nyírgyulaj elleni mérkőzésre, és amennyiben a Nyírlugaj megkapja a három pontot, ők vehetnek majd részt a felsőházi rájátszásban, míg az Aramis az alsóházban indulhat. A rájátszás április 18-án veszi kezdetét és június közepéig tart.

Az alapszakasz végeredménye (Amennyiben a Nyírlugaj megkapja a Rubeola elleni elmaradt mérkőzésre a három pontot, a 6. helyre lép, és a felsőházi rájátszásba kerül - erről az MLSZ a napokban dönt):

1. RÁBA ETO 49p
2. SWIETELSKY HALADÁS VSE 39p
3. MVFC-BERETTYÓÚJFALU 38p
4. DUNAFERR DF RENALPIN FC 34p
5. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 28p
6. ARAMIS SE 22p
7. NYÍRGYULAJ KSE 20p
8. GÖCSEJ SK 19p
9. DÉLI FUTSAL 11p
10. RUBEOLA FOOTBALL CLUB 0p

A Rába ETO számára továbbra is a címvédés a cél, Juanra Calvo szerint jó úton halad a csapat, és a Haladás elleni győzelemmel jó szájízzel kezdi a rájátszást.

- Annak ellenére, hogy már megszereztük az első helyet az alapszakaszban, a Haladás elleni mérkőzésünkön keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért. Úgy érzem eddig sikerült megvalósítanunk a céljainkat, az első hely megszerzését és a szép, stílusos játékot tűztük ki célul a szezon előtt. Természetesen szeretnénk folytatni az eddigi utunkat, melyen haladunk, hiszen a végső győzelem a célunk - mondta Juanra az mlsz.hu-nak.

Németh Péter, a Veszprém játékosa elmondta, hogy csapata célja a rájátszásban a dobogós helyek egyikének megszerzése.

- Egy indulatokkal, küzdelemmel teli találkozón vagyunk túl az Aramis ellen. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, de nem találtuk igazán a fogást a budaörsieken. Egygólos hátránnyal mentünk a szünetre, és a második félidőben sem sikerült kihasználni a lehetőségeink nagy részét. Végül az öt a négyes játékunknak is köszönhetően döntetlenre hoztuk a mérkőzést. A rájátszásban megpróbáljuk megközelíteni a dobogós helyezések egyikét, de tudjuk, hogy ez rendkívül nehéz feladat - nyilatkozta Németh Péter az mlsz.hu-nak.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS