Futsal: kettévált a bajnoki mezőny, sorsoltak a Magyar Kupában

2019. február. 12., 10:27   |    

Futsal: kettévált a bajnoki mezőny, sorsoltak a Magyar Kupában

Hétfőn véget ért a férfi futsal NB I alapszakasza, a 10 csapat a következő szakaszban két csoportban folytatja a bajnoki küzdelmeket. Kedden elkészült a második szakasz fordulóinak programja, valamint kisorsolták a férfi Magyar Kupa szigetszentmiklósi négyes döntőjének párharcait is.

Az már az utolsó forduló előtt biztos volt, hogy a bajnokságban eddig veretlen MVFC Berettyóújfalut nem érhetik be a riválisok, az alapszakasz további dobogós helyezéseiért viszont még nagy harcban állt három csapat. A második helyet végül a Veszprém szerezte meg, miután a negyedik helyre befutó Dunaferr nem tudta legyőzni a Berettyóújfalut, a harmadik pozícióban pedig a Haladás zárt. Ez azt jelenti, hogy az MVFC-nek várhatóan a Dunaferr lesz a legnagyobb riválisa a középszakaszban, míg a Veszprém és a Haladás egymással vívhat nagy harcot a bajnoki döntőért zajló csatában. A második szakaszba a csapatok bónuszpontokat visznek magukkal, a két első helyezett 6-6, a második helyezettek 4-4, a harmadikok 3-3, a negyedikek 2-2, az ötödikek 1-1 ponttal kezdik meg a küzdelmeket.

A két csoport első helyezettje ugyanis tavasszal három nyert meccsig tartó párharcot játszik az aranyéremért, a második helyezettek a bronzért, a harmadikok az 5., a negyedikek a 7., az ötödikek az egyenes kiesés elkerüléséért.

A második szakasz február 15-én, pénteken veszi kezdetét az A csoportban Rubeola-Szigetszentmiklós és a Dunaferr-Berettyóújfalu  mérkőzésekkel, míg a B csoport első meccseit (Nyírgyulaj-Aramis és Haladás-BME) február 18-án, hétfőn rendezik meg.

Kedden elkészült a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőinek sorsolása is. Február 23-án, szombaton 15.00 órakor a Berettyóújfalu és a Haladás összecsapásával kezdődik a program a szigetszentmiklósi csarnokban, 18.00 órakor pedig a Dunaferr és a Veszprém mérkőzik a másik döntős helyért. Az aranyérem sorsa a vasárnap 14.30-kor kezdődő döntőben dől el.

Futsal NB I, 18. forduló, eredmények:

MVFC Berettyóújfalu-Dunaferr 5-3
Nyírgyulaj-Futsal Club Veszprém 3-2
Kútház Haladás-Aramis SE 5-1
BME-Rubeola Csömör 1-3
Szigetszentmiklós-DEAC 6-4

Az alapszakasz végeredménye:

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS