Futsal: nehéz csoportban az ETO

2015. július. 02., 21:36   |    

Futsal: nehéz csoportban az ETO

Nyonban kisorsoltál a futsal Bajnokok Ligája, az UEFA Futsal Cup idei csoportjait. Első ízben nevezett az albán, az izlandi és a német bajnok, így összesen 45 csapat várta, melyik csoportba kerül.

Az előselejtezőben 27 csapat küzd 8 csoportban augusztus végén, ebből a körből csak az első helyezettek jutnak tovább. A magyar bajnok ETO Futsal a második szakaszban (main round) kapcsolódik be a küzdelmekbe, ráadásul hazai pályán játszik majd a négyes minitornán, amelyre szeptember végén, október elején kerül sor. A győriek nem kerültek könnyű kvartettbe, hiszen az angol bajnok Baku United és a fehérorosz bajnok LSM Lida érkezik, illetve egy selejtezős ellenfél, az erőviszonyok alapján vélhetően a horvát bajnok MNK Nacional Zagreb.

Ebből a körből a csoportok első két helyezettje jut a legjobb 16 közé (elite round), ahol csatlakozik a négy kiemelt, majd a négy csoportelső jut a Final Fourba. Az elitkört november közepén rendezik, míg a négyes döntőt jövő áprilisában.

UEFA Futsal Cup, selejtező:

6. csoport:

Győri ETO FC
Baku United FC (angol)
LSM Lida (fehérorosz)
C csoport győztese

C előselejtező csoport:

MNK Nacional Zagreb (horvát)
Blue Magic FC Dublin (ír)
KMF Titograd (montenegrói)
Cardiff University Futsal Club (walesi)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS