Futsal: telt házas rájátszás

2010. május. 03., 12:20   |    

Futsal: telt házas rájátszás

A futsal bajnokságok elérkeztek legizgalmasabb szakaszukhoz, azaz elkezdődött a mindent eldöntő rájátszás. A női NB I-ben már tegnap lejátszották az egyik fél két győzelméig tartó elődöntők első mérkőzéseit, amelyeken hazai sikerek születtek: az Univerzum 16-2-re legyőzte a Tolna-Mözs gárdáját, a Vesta CityLine pedig 5-2-re verte a Miskolci Vénuszt. Hétfőn este a férfi élvonalban kerül sor az elődöntők első találkozóira, az alapszakaszt megnyerő Duna Takarék ETO az Üllő FC Cső-Montage gárdáját fogadja 19 órakor Győrött (a Sport2 élőben közvetíti a találkozót), míg a másik ágon 19.30 órától MVFC Berettyóújfalu - Colorspectrum Aramis összecsapást rendeznek. A férfi NB II-ben ma 20.30-kor a döntő visszavágójára kerül sor Budapesten, a Fáy utcai sportcsarnokban, ahol az idegenben kétgólos előnyt kiharcoló Újpest FC vendége az Ózd együttese lesz. Az említett három mérkőzés iránt egyébként óriási az érdeklődés, a hírek szerint a helyszíneken, Győrött, Berettyóújfalun és a Fáy utcában telt ház fogadja majd a pályára lépő csapatokat. Az NB II döntőjének mindkét résztvevője az élvonalban indul a következő szezonban, vagyis ősztől már Fradi - Újpest is lesz majd a futsal elsőosztályban...

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom