Futsal U21: Peches vereség a romániai visszavágón

2016. október. 20., 20:43   |    

Futsal U21: Peches vereség a romániai visszavágón

Az U21-es magyar futsalválogatott 3–2-es vereséget szenvedett Románia ellen a két mérkőzésből álló párharc második mérkőzésén, Nagybányán. Hat másodpercen múlt a döntetlen, a csapatunk rengeteg ziccert puskázott el.

Szerda este Csengeren, a Városi Sportcsarnokban lépett pályára a magyar U21-es futsalválogatott Románia korosztályos csapata ellen. Telt ház, fergeteges hangulat fogadta a csapatokat, és a magyar válogatott rendkívül magabiztos, 7–1-es győzelmet aratott Románia ellen.

A csütörtöki visszavágó már másképp alakult: a hazai csapat 3–2-re győzni tudott a magyarok ellen – a győztes gólt hat másodperccel a vége előtt szerezték a románok.

Pedig nagyon nem így indult a meccs, a Varsányi Áron – Klacsák Bence, Józsa Tamás, Bencsik Roland, Sáhó Kristóf összeállításban kezdő magyar válogatott ott folytatta, ahol Csengén abbahagyta: az első pillanattól magához ragadta a kezdeményezést, uralta a meccset, és rendre helyzeteket tudott kialakítani az ellenfél kapuja előtt, de a befejezések egyszerűen nem sikerültek, pedig már ekkor eldőlhetett volna a javunkra a találkozó.

IMG_5265|Az U21-es csapat feladata, hogy játékosokat adjon az A-válogatottnak A második félidőre feljavultak a románok, és mindkét oldalon születtek gólok – a magyar csapatból Vas Ádám és Józsa Tamás volt eredményes. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a hazaiak váratlanul újabb gólt szereztek, és ezzel hat másodperccel a találkozó vége előtt beállították a 3–2-es végeredményt.

Románia–Magyarország 3–2 (0-0)
Gól: Vas Ádám, Józsa Tamás
Fehér Zsolt|Fehér Zsolt már a szlovénok ellen készül – A tegnapi mérkőzésen minden a terveink szerint alakult, aminek meg is lett az eredménye. Ma is győzni szerettünk volna, de ez sajnos nem sikerült, aminek egyértelműen a helyzetkihasználásunk az oka. Kimaradtak azok a helyzetek, amelyeket Csengén magabiztosan értékesítettünk, olyannyira, hogy ma háromszor az üres kapuba sem tudtunk betalálni. Ettől eltekintve csak dicsérni tudom a fiúkat, mindent megtetettek, jól futballoztak, uralták az összecsapást, és nem érdemeltek vereséget, de ilyen a futball. Tanulni kell a hibáinkból, minden meccs a fejlődésünket szolgálja, és ennek a csapatnak az is a feladata, hogy minél több játékost adjon az A-válogatottnak. A fiataloknak minél több nemzetközi meccsre van szükségük, ezeken az összecsapásokon fejlődnek igazán, ezért is kötünk le párosmeccseket az országhatár közelében. Az utóbbi időszakban már a felnőtt válogatottnál is számításba vett Klacsák Bence és Vas Ádám példája kell, hogy a többiek szeme előtt lebegjen, az ő teljesítményük inspirációt ad a társaknak is, hiszen minden játékos látja, hogy van értelme keményen dolgozni – értékelte a meccset az mlsz.hu számára Fehér Zsolt szövetségi edző.

A magyar U21-es futsalválogatott november 6-9. között Bükön edzőtáborozik majd, a közös munka utolsó két napján pedig a románok elleni meccshez hasonlóan Szlovénia legjobbjaival mérkőzik majd meg kétszer.

– A szlovén válogatott nagyon erős, tavaly kétszer is le tudtak bennünket győzni, de úgy gondolom, hogy sokat fejlődött a csapat, és nem lehet más célunk, mint hogy novemberben elkapjuk őket – fogalmazta meg a célkitűzéseket Fehér Zsolt.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok

Varsányi Áron (Csömör)
Alasztics Marcell (Rába ETO)

Mezőnyjátékosok

Apatini Márk (Göcsej)
Hajmási Milán (Haladás)
Faragó Lajos (Nyirgyulaj)
Bencsik Roland (Haladás)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Józsa Tamás (Dunaújváros)
Sáhó Kristof (Rába ETO)
Hoffer Levente (Veszprém)
Bognár Bálint (Rába ETO)
Horváth Benedek (Ferencváros)
Vas Ádám (Rába ETO)
Harmati Tamás (Berettyóújfalu)
Somogyi István (Debrecen)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS