Futsal: világsztárok ellen játszik a BL-ben a magyar bajnok

2019. október. 07., 14:50   |    

Futsal: világsztárok ellen játszik a BL-ben a magyar bajnok

Az MVFC Berettyóújfalu kedden megkezdi szereplését a futsal Bajnokok Ligájában.

A magyar bajnok elnyerte a BL-csoportkör rendezésének jogát, de a sorsolásnál nem volt szerencséje: három olyan riválissal küzd majd a továbbjutásért, amelyek Európa közvetlen élmezőnyébe tartoznak, és esélyesnek számítanak a végső győzelemre is a Bajnokok Ligájában. A kazah Kairat Almaty tavaly BL-döntőt játszott (2-1-re alulmaradt a Sporting CP-vel szemben), 2015-ben és 2013-ban pedig megnyerte a legrangosabb klubsorozatot, de majd' minden évben feltűnik a neve a BL négy legjobb csapata között. Néhány évig náluk futsalozott Dróth Zoltán is, a magyar válogatott legeredményesebb játékosa.

A spanyol Elpozo Murcia is játszott már BL-döntőt néhány évvel ezelőtt, az előző idényben a spanyol bajnokság második helyén végzett, ezzel kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába. A harmadik rivális az orosz SC KPRF ugyancsak ezüstérmes lett hazája bajnokságában az előző idényben, válogatott játékosok sorával érkezett Berettyóújfaluba. A csoportból három csapat jut tovább az elitkörbe.

– Három olyan csapat látogat hozzánk, amelyek közül mindegyik benne van abban a nyolc együttesben, amely esélyes a végső sikerre is. De mindennek ösztönöznie kell bennünket arra, hogy versenyképesek legyünk és nehéz feladat elé állítsuk a riválisokat. Abban biztos vagyok, hogy hibát követ el a többi csapat, ha automatikusan továbbjutónak érzi magát és az MVFC-t a negyedik pozícióba várja. Élvezni fogjuk ezt a Bajnokok Ligája-hetet, ami a futsalról szól majd – mondta Sergio Mullor Cabrera, az MVFC vezetőedzője.

A torna menetrendje:

október 8., kedd
15:45 Kairat Almaty (kazah) – SC KPRF (orosz)
18:00 ElPozo Murcia (spanyol) – MVFC Berettyóújfalu

október 9. szerda
15:45 ElPozo Murcia – Kairat Almaty
18:00 MVFC Berettyóújfalu – SC KPRF (TV: M4 Sport)

október 11., péntek
15:45 SC KPRF – ElPozo Murcia
18:00 MVFC Berettyóújfalu – Kairat Almaty (TV: M4 Sport)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben
Bajnokságok / Kupák
fizz liga: hétfőn sorsolás!

2025-06-12 14:08:53

fizz liga: hétfőn sorsolás!

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom