Győzelem kell a csoportgyőzelemhez

2014. augusztus. 15., 16:22   |    

Győzelem kell a csoportgyőzelemhez

Az Euro Beach Soccer League döntőjének pénteki játéknapján az angol válogatott hiábavaló győzelmet szerzett a magyar csapat ellen.

Mivel az angolok csak a hosszabbításban szerzett góllal nyerték meg ellenünk a meccset, 2 pontot kaptak, így semmiképpen nem lehet nekik 6, márpedig a török válogatottnak jelenleg annyi van, s ha a magyar csapat szombaton nyer a törökök ellen, akkor a magyar zászlócska mellé is 6 pont kerül, s akkor...

De előbb még a mai találkozókról. A magyar-csoportban a török válogatott 3-1-re legyőzte az észteket, így azt már ekkor tudni lehetett, hogy a szombati magyar-török meccsen dől majd el a továbbjutás. A csoport másik meccsén aztán a magyar szurkolók (mert az is van Torredembarrán) szomorúan látták, hogy a kedvencek nem tudtak úgy kezdeni, mint egy hete a siófoki selejtezőn (akkor az első negyedben már 5-0-ra is vezettünk az angolok ellen), ehelyett kétgólos hátrányba kerültünk. Ám a magyar virtus a rossz kezdés után csak előjött: előbb egyenlítettünk, majd Ábel Péter megszerezte a vezető gólt is.

Az angol persze nem feladós fajta, jött az egyenlítés, majd Fekete Viktor újabb vezető gólja után (ekkor 2 perc volt hátra a meccsből) 50 mp-cel a lefújás előtt a hosszabbítást érő angol gól.

A hosszabbítást és a meccset egy mindenki számára meglepetést okozó játékvezetői ítélet, egy angol büntető döntötte el (amúgy a játékvezetők érthetetlen ok miatt kiállították Ughy Márkot, és kétszer ítéltek büntetőt az angoloknak). Ugyanakkor nem dőlt el a továbbjutás kérdése: a szombati magyar-török találkozó győztese lesz majd az a csapat, amely csoportelsőként játszhat a másik csoportban első lengyel válogatott ellen.

A meccs krónikájához tartozik egy egészen extra egyéni teljesítmény: Fekete Viktor nem csupán három góljával emelkedett ki a mezőnyből, látványos mozdulatai, testi épségét sem kímélő védekezése sokszor a semleges szurkolókat is ámulatba ejtette, vezér volt a szó nemes értelmében. Úgy futballozott, ahogy egy Európa-válogatott klasszistól ez elvárható. Reméljük, ez szombaton, a törökök ellen is így lesz...

- Kicsit langyosan kezdtünk, két védekezési hibánkat ki is használtak az angolok
– mondta a mérkőzés után Weisz Tamás szövetségi edző. - Amikor viszont „beszálltunk a meccsbe”, gyorsan fordítottunk, stabilan játszottunk. Persze tudtuk, hogy az angolok keményen harcolnak majd, de kétszer is előnyben voltunk, nekünk állt a meccs. A hosszabbításban aztán egy bírói döntés a meccset is eldöntötte. A meccs után ugyan még ki kellett fújni a gőzt, de már a buszon a holnapi meccsel foglalkoztunk. Most semmi más, csak az számít!

Anglia-Magyarország 5-4 hosszabbítás után (2-0, 0-3, 2-1, 1-0)
MAGYARORSZÁG: Ficsór (Szacskó) – Sebestyén, Jaksa, Turós, Ughy, Fekete, Berkes, Simonyi, Ábel. Szövetségi kapitány: Weisz Tamás
Gólszerzők: Fekete Viktor (3), Ábel.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS