Győzelemmel kezdett Csehországban az amatőrválogatott

2018. június. 14., 21:03   |    

Győzelemmel kezdett Csehországban az amatőrválogatott

A magyar csapat San Marino amatőrjeit győzte le 2-1-re Vrchlabíban.

Csütörtökön megkezdte szereplését az UEFA Régiók Kupája selejtezőjében a magyar amatőrválogatott, amely idén Győr-Moson-Sopron és Tolna megyei játékosokból áll. A mieink San Marino amatőrjei ellen léptek pályára, és Rigó Dávid 7. percben szerzett góljával, valamint Honyák Máté 52. percben elért találatával 2-1-re legyőzték az utolsó pillanatokban tizenegyesből szépítő San Marinó-iakat.

A magyar válogatott vasárnap a bosnyák amatőrválogatott ellen lép pályára, amely első meccsén 4-0-ra kikapott a házigazda csehektől.

- Kellett néhány perc, mire felvettük a mérkőzés ritmusát, de egy kontratámadásból gyorsan vezetést szereztünk, ezt követően pedig irányítottuk a játékot. A második gólunk után visszaesett a teljesítményünk, ekkor volt egy hosszabb periódus, amikor nem tetszett a játékunk, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben. Bízom benne, hogy vasárnap sikerül legyőznünk a bosnyákokat, és akkor az utolsó fordulóban egy döntőnek beillő meccset játszhatunk a csehekkel - mondta a mérkőzés után Horváth Dénes, a magyar amatőrválogatott szakvezetője.

Magyar Amatőrválogatott (Nyugati Régió)-San Marino Amatőrválogatott 2-1 (1-0)
Magyar amatőrválogatott: Klézl Tamás - Kapa Márkó, Ledneczki Gergő, Kelemen Dávid, Kapa Martin - Vojnisek Tamás, Nagy László, Vörös Torma Martin (Füleki Norbert, 42.)- Honyák Máté (Schillinger Richárd, 79.), Rigó Dávid, Kiss Patrik (Lizák Péter, 56.)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS