Győzelemmel zárta az évet a magyar válogatott

2017. november. 14., 22:16   |    

Győzelemmel zárta az évet a magyar válogatott

A magyar férfi A-válogatott az év utolsó mérkőzésén 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Groupama Arénában a vb-résztvevő Costa Ricát.

A két csapat összecsapása történelminek is nevezhető, hiszen korábban soha nem lépett pályára egymás ellen a magyar és a Costa Rica-i válogatott. A Groupama Arénában 9,860 néző várta a csapatokat. 

Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány csapata nem kezdte megilletődötten a mérkőzést, a harmadik percben már Vinícius labdaszerzése és megindulása után szögletet rúghatott a magyar válogatott, de rosszul jöttünk ki belőle, mert a beadás utáni Varga és Vinícius ütközött – utóbbit le is kellett cserélni néhány perccel később térdfájdalma miatt. 

Csapattársa, a szintén a Videoton FC-ben futballozó Pátkai is hasonló sorsa jutott, ő combizomsérülés miatt kért cserét a 11. percben, a helyén Nagy Ádám folytatta. 

Az első félidő során a magyar csapat többet birtokolta a labdát ellenfelénél, és rendre eljutott a Costa Rica-i tizenhatosig, igaz, nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. 

A 18. percben aztán Nagy Dániel indította a bal oldalon Nikolicsot, aki leültette a kapust, majd a hálóba lőtt, de a játékvezető – jogosan – les miatt érvénytelenítette a találatot. 

A folytatásban sem változott a játék képe, mindkét csapat szervezetten futballozott, kerülte a kockázatos megoldásokat. A vendégek elsősorban a gyors kontrákra rendezkedtek be, míg a magyarok lapos passzokkal igyekeztek helyzeteket kialakítani. Az áttörést a félidő hajrája hozta el: Ugrai állt oda egy szabadrúgás mögé a jobbösszekötő helyén, lövésébe Nikolics tette bele tudatosan a lábát, a labda pedig a kapu bal oldalába vágódott (1–0). Az eredmény már nem változott az első félidőben, így a magyar csapat egygólos előnnyel mehetett az öltözőbe. 

A második félidőre nem változtatott egyik kapitány sem, és nem változott a játék képe sem. Ennek örülhettünk, hiszen az 50. percben ismét nagy magyar helyzet adódott, szép összjáték után Ugrai került ziccerbe, de a döntő pillanatban kissé kibillentették, így nem tudott kellő erőt tenni a lövésbe. 

A folytatásban mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de igazán nagy helyzet nem alakult ki a kapuk előtt egészen a 83. percig, amikor Németh jobb oldali beadását Bese pörgette a kapusba a rövid oldalon, majd sajnos a kipattanót sem tudtuk bekotorni. Mint kiderült, a végkimenetel szempontjából ennek már nem volt jelentősége, mert ugyan a magyar válogatott nem tudta növelni előnyét, de Nikolics találatával a helyzetek alapján így is megérdemelten nyerte meg idei utolsó összecsapását.

Magyarország–Costa Rica 1–0 (1–0)
Gól: Nikolics (38.) 

Magyarország: Dibusz Dénes – Bese Barnabás, Vinícius Paulo (Korcsmár Zsolt 8.), Kádár Tamás, Szabó János, Varga József, Pátkai Máté (Nagy Ádám 11.), Ugrai Roland (Stieber Zoltán 90.), Nagy Dániel (Németh Krisztián 76.), Priskin Tamás (Böde Dániel 59.), Nikolics Nemanja (Márkvárt Dávid 81.)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS