Győzelemmel zártuk a Régiók Kupáját

2014. október. 24., 16:48   |    

Győzelemmel zártuk a Régiók Kupáját

Az UEFA Régiók Kupája csoportkörének magyarországi négyes tornáján amatőrválogatottunk 3-1-re legyőzte a litvánokat, és a második helyen zárta a viadalt.

Az írektől elszenvedett vereség után a magyar amatőrválogatott 2-0-ra legyőzte az izraelieket, pénteken, az utolsó csoportmeccsen pedig a litvánok regionális együttese ellen lépett pályára. A hódmezővásárhelyi találkozót az esőzések miatt műfüves pályán rendezték meg.

Jól kezdtük a mérkőzést, már a 6. percben megszereztük a vezetést, igaz, ehhez kellett egy kis litván segítség, ugyanis a vendégek védőjéről, Paulauskasról pattant a hálóba a labda. A magyar együttes kreatívan, kombinatívan játszott, több látványos akciót vezetett, de a helyzetek nagy részét nem tudta gólra váltani. A 26. percben egyenlítettek a litvánok, de öt perccel később Kökény Tamás találatával visszaállt a magyar előny. A 39. percben újabb helyzetet váltottunk gólra, ezúttal Marics Gábor volt eredményes, 3-1-re alakítva az eredményt.

A fordulás után kiegyenlített volt a játék, érezhető volt, hogy a sorozatterhelésben a torna végére elfáradtak a játékosaink. A kétgólos előnyt azonban így is magabiztosan tartottuk, és az izraeli után a litván régiós amatőrválogatottat is sikerült legyőzni, ezzel csapatunk a második helyen zárta a viadalt. A csoport másik meccsén az írek 1-0-ra győztek Izrael ellen, így hibátlan teljesítménnyel nyerték meg a csoportot, és jutottak be a sorozat döntőjébe.

- Az első félidőben nyújtottuk a legjobb teljesítményünket a tornán, hat-hét ziccert is kidolgoztunk, a játékunk alapján úgy tűnt, mintha egy jól összeszokott csapat lenne a pályán - mondta Major László, a csapat szakvezetője a találkozót követően. - A második félidőben kiütközött, hogy elfáradtunk a sorozatterhelésben, de ekkor is adódtak helyzeteink, a győzelmünk nem forgott veszélyben. A csapat tisztességesen helytállt a tornán, a második hely nem rossz eredmény, és biztos vagyok benne, ha nem az első meccset játsszuk az írekkel, őket is megszorítottuk volna. Megtisztelő volt az amatőrválogatottal dolgozni, meggyőződésem, hogy a csapatunk tagjai magasabb osztályokban is megállnák a helyüket. A játékosokat feldobta, hogy remek körülmények között készülhettek, és válogatott mezben mutathatták meg tudásukat, a teljes keret és a szakmai stáb nevében is mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat az elmúlt egy hétben. Végezetül az egész csapat nevében szeretnék jobbulást kívánni kapusunknak, Czirják Tamásnak, akit vállsérülés miatt kellett kórházba vinni a mérkőzés alatt.

Magyar amatőrválogatott - Litván amatőrválogatott 3-1
Magyarország: Czirják Tamás (Szabó Gergely, 15.) - Ábel Zsolt, Kökény Tamás, Gál Richárd Árpád, Pócs Tamás - Szilágyi Norbert, Mészáros Tibor (Bitó Róbert, 72.), Fegyverneki Máté - Palásti Sándor, Laksteter Jován, Marics Gábor (Bertók Gábor, 83.)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS