Győzött Újpesten az MTK

2008. március. 08., 18:58   |    

Győzött Újpesten az MTK

A Soproni Liga 18. fordulójának szombati mérkőzései közül kiemelkedett két bajnokaspiráns, az Újpest és az MTK összecsapása. A mérkőzést a listavezető 3-1-re megnyerte, és ezzel lépéselőnyt szerzett üldözői előtt.

A többi pályán sem unatkoztak a szurkolók, valamennyi mérkőzésen született gól, de győzni az MTK-n kívül csak egy csapat, a Győr tudott - ugyancsak 3-1 re.

Regedei már pályára lépése előtt besárgult

Újpest FC - MTK Budapest 1-3 (0-1)
Vezette: Szabó Zsolt (Kispál Róbert, Szalai Zoltán)
Gólszerző: Ebala az 51. illetve Lambulic a 29., Kanta J. (11-esből) a 68., Kanta J. a 71. percben

A 29. percben szerzett vezetést az MTK: egy bal oldali szöglet után Mladen Lambulic hat méterről fejelt a hálóba (0-1). Az 51. perc hozta meg újpesti egyenlítést, egy kisszögletet követően Sasa Radulovic kanyarított a kapu elé, Bodiong Christian Ebala pedig nyolc méterről a kapuba fejelt (1-1). A 67. percben újra az MTK került előnybe. Balajcza Szabolcs és Pál András tizenhatoson belüli találkozása után Pánczél Krisztián játékvezető úgy ítélte meg, hogy tizenegyes jár a vendégeknek, és Kanta József értékesítette is a büntetőt (1-2). (Érdekesség, hogy a tizenegyes megítélésekor nemcsak Balajcza, hanem az egyik reklamáló cserejátékos, Regedei Csaba is sárga lapot kapott. Ő később beállt, de sárgája már tíz perccel azelőtt volt, mint ahogy pályára lépett volna...) Kanta három perccel később ismét a kapuba talált, Pál lőtt kapufát, a kipattanó labda Kantához került, ő pedig a jobb alsó sarokba helyezett (1-3).

Kétgólos hátrányból állt fel a Nyíregyháza

REAC - Nyíregyháza Spartacus 2-2 (0-0)
Vezette: Pánczél Krisztián (Deutsch Szabolcs, dr. Szabó Péter)
Gólszerző: Nyerges a 59., Torma a 61. illetve Kovács B. a 82., Dosso a 86. percben

A küzdelmes, inkább nagy taktikai csatát, mint látványos játékot hozó mérkőzésen a hazaiak az 59. percben szereztek vezetést. Ekkor Nyerges Krisztián lépett ki a védők között, majd átemelte a labdát a kiugró kapus, Illyés Dániel felett, majd jó húsz méterről az üres kapuba helyezett (1-0). A kapott gól után kitámadott a Nyíregyháza, és ezt a REAC már a 61. percben kihasználta: egy indítás után Torma Gábor egyedül vezette a kapusra a labdát, majd a kapuba lőtt (2-0). A 82. perecben felzárkózott a Nyíregyháza, Kovács Béla a kifutó Szántai Levente fölött a háló közepébe helyezett (2-1). Sőt, a 86. percben egyenlítettek is a vendégek, egy szöglet után Sindou Dosso gurított közelről a kapuba (2-2).

Két embert és két pontot veszített a Paks

Paksi FC - Gabona Trans-Kaposvár 1-1 (0-0)
Vezette: Vad II István (Márton Zsolt, Farkas Balázs)
Gólszerző: Tököli a 72., illetve Alves a 80. percben
Kiállítva: Éger a 76, Tököli a 77. percben

Az első negyvenöt percben csak helyzeteket láthattak a nézők, de hiába adódott gólszerzési lehetőség mindkét gárda tagjai előtt, az első találat csak a 72. percben született meg. Ekkor Tököli Attila cselezte át magát a kaposvári védelmen, majd 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). A Paks nem sokkal vezetése után két (!) játékost veszített egyszerre: A szabálytalankodó Éger László piros lapot kapott, az ezért reklamáló Tököli pedig előbb a sárgát nézhette meg közelről, majd - mivel folytatta a perlekedést - a piros lapot is szemügyre vehette. A kettős emberelőnyt ki is használta a Kaposvár, a 80. percben Andre Alves tizenöt méterről küldte a hálóba a labdát (1-1).

Nem hagyta magát a Diósgyőr

DVTK - ZTE FC 1-1 (0-0)
Vezette: Bede Ferenc, (ifj. Tóth Vencel, Fehér Gyula)
Gólszerző: Sebők V. 91. illetve Waltner az 59. percben

A diósgyőriek az 59. percig remekül tartották a zalai támadókat - és vezettek olykor veszélyes ellenakciókat - akkor azonban kapitulált a védelmük. Imad Zatara a jobb oldalról emelt a kapu elé, az érkező Waltner Róbert pedig közelről a hálóba passzolt (1-0). A miskolci együttes tagjai azonban nem hagyták magukat, és a találkozó lefújása előtt, az utolsó másodpercek egyikén meg is mentették az egyik pontot. Sebők Vilmos mintegy 22 méterről bombázott Vlaszák Géza kapujába (1-1).

Legalább a becsületgól összejött

Tatabánya FC - Győri ETO FC 1-3 (0-1)
Vezette: Király Krisztián (Huszár Balázs, Kovács Zoltán)
Gólszerző: Béres a 73. illetve Brnovics a 21., Böőr az 56. Böőr a 61. percben

A mérkőzés 21. percében Tokody Tibor passza után Bojan Brnovics lőtt közelről a bal alsó sarokba (0-1). A következő győri gól a második félidő 11. percében esett, ekkor Brnovics indítása után Böőr Zoltán gurított 12 méterről a kapu közepébe (2-0). A 61. percben ismét Böőr volt eredményes, Völgyi Dániel beadása után hét méterről bombázott a léc alá (0-3). A szépítés a 73. percben jött össze a Tatabányának, egy szöglet után Béres Ferenc hat méterről fejelt a kapuba (1-3).


(Fotó: nb1.hu)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS