Győztek az éllovasok, a Femina küzd a kiesés elkerüléséért

2016. május. 08., 18:10   |    

Győztek az éllovasok, a Femina küzd a kiesés elkerüléséért

A Jet-Sol Liga rájátszásának utolsó fordulójában a Ferencváros és az MTK Hungária is magabiztosan nyert, de a figyelem elsősorban az alsóházra összpontosult, méghozzá a legfontosabb, a hajrában is nyitott kérdésre: a Kóka-FNLA-nak, vagy az 1. FC Feminának kell-e tovább izgulnia, és küzdenie az élvonalbeli tagság megőrzéséért.

A Kóka-FNLA a rájátszás korábban lejátszott öt mérkőzéséből négyet megnyert, győzött egyebek mellett Csepelen, az Astra ellen is, így esélyesként vágott neki a bajnoki szakasz utolsó, „élet-halál” meccsének. A fiatalok elszántságára, mentális erejére jellemző, hogy az A-válogatott legutóbbi, Albánia elleni mérkőzésén már a „nagyok” között is bemutatkozott Németh Hanna a meccs legelső percében gólt szerzett és a folytatásban is a hazai csapat futballozott fölényben.

A 35. percben az alsóházi rájátszás gólkirálynője, Krascsenics Petra növelte a „menekülők” előnyét, ám a fordulás után az Astra összekapta magát és Telek-Sümegi Éva góljával szépített. A szikrából azonban nem lett láng, továbbra is a Kóka-FNLA játszott fölényben, sőt Krascsenics Petra a 82. percben újabb gólt szerzett, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt. A kókai csapat sikerével eldőlt, hogy az újonc megőrizte élvonalbeli tagságát, és a Femina játszik majd a 7. helyért, pontosabban a direkt kiesés elkerüléséért vívandó helyosztón a Szegedi AK-Boszorkányok ellen.

Az Astra HFC és a Kóka-FNLA pedig az 5. helyért hadakozik majd. A párharc érdekessége az lesz, hogy a bajnokság előtt a többség által éremesélyesnek tippelt Astra az alsóházban a hatból négy mérkőzését megnyerte, mindössze kettőt veszített el – mindkettőt az a Kóka-FNLA ellen, amellyel most újra megmérkőzik majd, eldöntve, valójában melyikük az alsóház legerősebb csapata.

Így azután, a Femina vasárnapi, szegedi vendégjátékának inkább a hét közben, Budapesten, az Astra ellen is szoros meccset vívó (1-2) szegediek számára maradt tétje: sikerül-e az utolsó mérkőzésen pontot szerezniük, vagy húsz mérkőzés húsz vereségével fejezik be a bajnoki szakaszt, illetve, riogatni tudják-e a Feminát, hogy egyáltalán nem formalitás a kiesési helyosztó.

Az első félidő közepén, a sérüléséből felépült Fogl Katalin juttatta előnyhöz a vendégeket, ám Lipták Lilla két percen belül egyenlített. Több gólt viszont nem született, a két csapat megosztozott a pontokon egy olyan mérkőzésen, amely 88 percig „ikszre” állt. A Szeged a pontszerzéssel meghúzkodta az oroszlán bajszát, de a két csapat párviadalának esélyese továbbra is a Femina.

A felsőházban a Ferencváros másodszor is 10-0-ra győzte le az erősen tartalékos, Süle Dórát, Tóth Alexandrát, Nikola Rybanskát és Németh Lorettát is nélkülöző ETO-t. A mezőny legeredményesebb játékosának az öt gólt szerző Szladjana Bulatovics bizonyult, aki ezzel a góllövőlistán is megelőzte a „csak” két gólt vágó Ebere Orjit.

Az első félidőben fordulatos, a másodikban változatos mérkőzést vívott a Lantos Mihály Sportközpontban az MTK Hungária és a Viktória-Trend Optika FC. Mindkét csapatból tábornokok és főtisztek is hiányoztak, de az MTK-nak sokkal hosszabb a kispadja – ennek ellenére, Szakonyi Emese révén a Viktória került előnybe. A szombathelyi boldogság azonban nem tartott sokáig.

A hirtelen a pályára zúduló zápor MTK gólzáport is hozott. Kaján Zsanett egymaga négy gólt szerzett (rajta kívül Pádár és Herczeg volt eredményes a kék-fehérek közül), de így sem volt izgalommentes a meccs. A második félidő közepén, 4-1-es MTK előnynél Balogh Henrietta büntetőjével, majd Szakonyi újabb góljával 4-3-ra feljött a Viktória, ám a kék-fehérek úgy megijedtek az ellenfél feltámadásától, hogy gyorsan lőttek még kettőt, fölényessé téve sikerüket.

Vasárnap a másodosztályban is kialakult a feljutási rájátszás menetrendje. Az egyik elődöntőben a Keleti csoport második helyén – a bajnok MTK Hungária U19 mögött – végzett Budapest Honvéd találkozik a PMFC-vel. A másik elődöntőben a Nyugati csoportot megnyerő ZTE-Angels (a zalaiak vasárnap már bajnokként győzték le Székesfehérváron 1-0-ra a Videotont, miután a PMFC 5-4-es vereséget szenvedett Sopronban) az Újpesti TE-vel vív két meccses, kuparendszerű párviadalt. A párharcok győztesei vívják majd a feljutási rájátszás fináléját, amelynek győztese feljut a Jet-Sol Ligába, vesztese pedig „pótvizsgázhat” az élvonal 7. helyezettje ellen.

Jet-Sol Liga, rájátszás, 6. forduló

Felsőház
ETO FC Győr – Ferencváros 0-10 (0-6)
MTK Hungária FC – Viktória-Trend Optika FC 6-3 (2-1)

Alsóház
Kóka-FNLA – Astra HFC 3-1 (2-0)
Szegedi AK-Boszorkányok – 1. FC Femina 1-1 (1-1)

A helyosztók párosítása

Bajnoki döntő: Ferencváros – MTK Hungária FC
A 3. helyért: ETO FC Győr – Viktória-Trend Optika FC
Az 5. helyért: Astra HFC – Kóka-FNLA
A 7. helyért: 1. FC Femina – Szegedi AK-Boszorkányok

A párharcok bármelyik fél második győzelméig tartanak.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS