Harmadánál a bajnokság, meglepően szoros az élmezőny

2021. november. 03., 16:36   |    

Harmadánál a bajnokság, meglepően szoros az élmezőny

Az OTP Bank Liga első tizenegy fordulójában három csapat kiemelkedik a mezőnyből, nagy csata várható az alsóházban is.

Az OTP Bank Liga küzdelemsorozata a harmadához ért hétvégén, vagyis a háromból egy teljes kört már lejátszottak a csapatok. Az élen meglepetésre a 23 pontos Kisvárda áll, igaz, a második Ferencváros (22 pont) és a harmadik Puskás Akadémia (22 pont) egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, egymás elleni találkozójukat januárban pótolják. Egy évvel ezelőtt ilyenkor a Fradi négypontos előnnyel vezette a tabellát a Kisvárda előtt, a későbbi ezüstérmes Puskás Akadémia akkor még a középmezőnyben foglalt helyet.

Érdekesség, hogy a legtöbb gólt nem az élmezőny csapatai szerezték, hanem a hatodik helyen álló Paks, amely 11 meccsen 27-szer vette be az ellenfél kapuját, de az előző bajnoki mérkőzései gyengébbre sikerültek (az előző négy találkozóján összesen csak egy pontot szerzett), így lemaradt az első három helyezettől. Kapott gólok tekintetében viszont a dobogósok a legjobbak, a Kisvárda és a Puskás Akadémia 10-10, a Ferencváros 9 gólt kapott. Érdekesség, hogy a felcsútiak a Pakstól 6-1-re kaptak ki, a maradék nyolc meccsükön viszont csupán négyszer kellett gól utáni középkezdést elvégezniük.

Az 1-11. forduló legszebb góljai (az egyes fordulók legszebb találatai TippMix TOP 3 rovatunkban)

A kiesőzónában egyetlen gárda sem maradt le jelentősen a középmezőnytől, az ősz negatív meglepetését okozó, jelenleg sereghajtó Újpest egy-két győzelemmel könnyedén felzárkózhat a középmezőnyhöz, így a bennmaradásért tavasszal hasonlóan nagy csata várható, mint a legutóbbi idényben.

Az ősz eddigi legjobb gólszerzői nem az élmezőny csapataiból kerültek ki, a paksi Ádám Martin 8 góljával vezeti a góllövőlistát, a kiesőzóna közvetlen közelében tanyázó (viszont 20 szerzett góljával a legeredményesebb csapatok közé tartozó) DVSC támadója, Ugrai Roland a második hét góllal. Gólpasszok tekintetében az utolsó helyen álló Újpest középpályása, Nikola Mitrovic áll az élen hat assziszttal, a debreceni Dzsudzsák Balázs és a paksi Bognár István 5-5 gólpasszal a második.

A legtöbb döntetlent a negyedik helyezett MOL Fehérvár érte el (5), a legtöbb vereséggel a Gyirmót és a Bp. Honvéd áll (6-6). A Kisvárda és a Mezőkövesd még nem vesztett mérkőzést saját közönsége előtt, az Újpest FC és a MOL Fehérvár viszont nem nyert még idegenben bajnokit. Érdemes kiemelni a Puskás Akadémia nagyszerű idegenbeli teljesítményét: hat mérkőzésen öt győzelem és egy döntetlen a mérlege otthonától távol. A címvédő Ferencváros százalékosan még ennél is jobban szerepel idegenben, mind a négy eddigi bajnokiját megnyerte.

Érdekesség, hogy a félidei tabellán az éllovas Kisvárda csak a 10. helyen áll, mert a félidei állások alapján csak 13 pontja lenne a 23 helyett, de a Puskás Akadémia is inkább a második félidőket nyomta meg (22 helyett 14 pontja lenne a félidei tabella alapján). Az Újpest viszont sokkal jobban állna, ha csak 45 percesek lettek volna a meccsek, a jelenlegi 8 helyett 14 pontja lenne.

Tabella

OTP Bank Liga NB I. 12. forduló

Sorsolás
2023. 11. 04. 12:30
Mezőkövesd Városi Stadion
2023. 11. 04. 15:45
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2023. 11. 04. 18:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2023. 11. 05. 12:30
Kisvárdai Várkerti Stadion
2023. 11. 05. 14:45
Kecskeméti Széktói Stadion
2023. 11. 05. 18:30
Paksi FC Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS