Harmadik idegenbeli meccsén is nyert a Paks

2025. augusztus. 24., 22:32   |    

Harmadik idegenbeli meccsén is nyert a Paks

A Fizz Liga 5. fordulójának negyedik mérkőzésén is vendéggyőzelem született, a szezonban idegenben még hibátlan Paksi FC 3–2-re nyert az MTK Budapest otthonában.

MTK Budapest–Paksi FC 2–3 (0–2)
Gólszerző: Átrok (59.), Horváth A. (66.), ill. Vécsei (18.), Hahn (28. – tizenegyesből), Windecker (82., tizenegyesből)

Pénteken a DVSC nyert a Puskás Akadémia ellen, szombaton az Újpest Zalaegerszegen, míg a Diósgyőr Nyíregyházán győzött és a vendégcsapatok sikerszériája vasárnap sem szakadt meg, miután a Paks legyőzte a házigazda MTK-t. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban először vezetett NB I-es mérkőzést Zimmermann Márió, a 31 esztendős bíró Hanyecz Bence után a szezon második újonc játékvezetője a Fizz Ligában.

Hazai lehetőségekkel indult a mérkőzés, de két kimaradt helyzet után a 18. percben a Paks szerzett vezetést. Silye Erik a bal szélről tette középre a labdát, a védelemből előrehúzódó Vécsei Bálint pedig a kapu közepébe lőtt. A tizenháromszoros válogatott futballista az első játékrész közepén növelhette volna az előnyt, de közeli lövése után Marin Jurina könyökéről vágódott szögletre a labda, a VAR-vizsgálat után azonban büntetőhöz jutottak a vendégek. A tizenegyest Hahn János végezte el és jobbal a kapu bal oldalába lőtt. A négy évvel korábban gólkirályi címet ünneplő 30 esztendős csatár pályafutása kilencedik gólját szerezte az MTK Budapest ellen.

Fordulás után a hazaiak hét perc alatt egyenlíthettek volna, de a góllövőlistát öt góllal vezető Molnár Rajmund előbb a jobb kapufa mellé lőtt, majd egy méterről a lécre rúgta a labdát, amely a gólvonal elé vágódott, végül a paksiak felszabadítottak. Sorra vezették támadásaikat a hazaiak, és az 59. percben a 19 esztendős Átrok István góljával szépítettek, sőt, a 66. percben Horváth Artúr egyenlített. A két találat között csak Kovácsik Ádám védéseinek köszönhették a vendégek, hogy nem kaptak több gólt.

A hajrában Széles Imre a tizenhatoson belül földre vitte Tóth Barnát, amiért a Paks megkapta a második büntetőjét, Windecker József pedig újra előnyhöz juttatta a Paksot. Az eredmény már nem változott, így a továbbra is veretlen, idegenben százszázalékos zöld-fehérek nemcsak a három pont megszerzésének örülhettek, hanem az első helynek is a tabellán.

Veresége ellenére az MTK minden dicséretet megérdemelt, mivel a múlt heti, az ETO FC elleni 7-2-es vereség után lényegesen jobban futballozott, de balszerencséjére a paksi kapus, Kovácsik Ádám nagyszerűen védett.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom