Három éve nem volt ilyen rossz a Fradi mérlege

2014. október. 06., 11:09   |    

Három éve nem volt ilyen rossz a Fradi mérlege

A Ferencváros 2011 ősze óta először kapott ki sorozatban harmadszor vendégként. A Puskás Akadémia sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzését nyerte meg, ilyen szériára korábban nem volt példa az élvonalbeli története során.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–GYŐRI ETO 2-1 (1-1)
Gólszerző: Lencse (42), Tischler (70.), illetve Rudolf (19., 11-esből)

– A Puskás Akadémia sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzését nyerte meg, ilyen szériára korábban nem volt példa az élvonalbeli története során.
– A Pancho Arénában immár nem negatív a mérleg: a felcsútiak három vereség, majd két döntetlen után háromszor nyertek.
– Tischler Patrik sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. Az idényben először talált bajnokin Lencse László és Tischler Patrik is a kapuba.
– Rudolf Gergely egy büntetőt ugyan értékesített, de egy másikat Danilovics kapus hárított.
– A Győri ETO a mostani idényben vendégként már harmadszor kapott ki. Egy döntetlen és egy győzelem szerepel még a mérlegben.
– A Győri ETO kilenc mérkőzésen 10 pontot gyűjtött eddig. A 2013–2014-es idényben sem volt sokkal jobb a helyzet, akkor 13 ponttal állt.
– A Puskás Akadémia története során először nyert bajnoki mérkőzést a Győri ETO ellen.
– A mérkőzés után Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője felajánlotta lemondását.



DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROS 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Grumics (6.), Takács T. (60.), illetve Gera (9.)

– Harminchárom év után győzte le ismét a Diósgyőri VTK a Ferencvárost hazai bajnokin.
– Tomiszlav Szivics együttese hazai pályán továbbra is veretlen.
– Miroszlav Grumics negyedszer, Takács Tamás harmadszor szerzett gólt a bajnoki idényben. A Kecskemét ellen is az ő egy-egy góljuk hozta a 2-1-es győzelmet. Takács a DVTK legutóbbi négy hazai bajnokijából hármon gólt szerzett.
– A Ferencváros sorozatban harmadszor kapott ki vendégként, ilyenre 2011 ősze óta nem volt példa. Thomas Doll együttese a legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján csak három pontot szerzett.
– Gera Zoltán először talált idegenbeli bajnokin a kapuba a visszatérése óta.
– A Ferencvárosban négy, a Diósgyőrben öt magyarországi születésű mezőnyjátékos szerepelt a kezdőcsapatban.
– A 92. percben Rados, illetve Bosnjak a kispadnál kaptak piros lapot.



DEBRECENI VSC-TEVA–BP. HONVÉD 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Tisza (15.), Sidibé (38.), Vadnai (46.), Varga J. (61.)

– A címvédő DVSC-Teva négy bajnoki forduló elteltével nyert ismét.
– Kondás Elemér együttese ezt megelőzően mindössze egy mérkőzésen szerzett egynél több gólt a bajnoki idényben. Az első 9 fordulóban mindössze hat gólig jutott, most 90 perc alatt négyig.
– A Loki legutóbb május 4-én, Pápán szerzett a mostanit megelőzően legalább négy gólt bajnoki mérkőzésen. Több mint egy év, 2013. augusztus 11. után szerzett ismét négy debreceni játékos is gólt egy OTP Bank Liga-mérkőzésen.
– Ibrahima Sidibé, Tisza Tibor, Vadnai Dániel és Varga József is az első gólját szerezte a mostani bajnoki idényben. Varga 2011 szeptembere után talált ismét a kapuba magyar bajnoki meccsen.
– A győzelem ellenére a DVSC nyolc ponttal elmarad az előző idénybeli teljesítményétől a bajnokság első harmada után.
– A Budapest Honvéd sorozatban harmadszor kapott ki. Az őszi idényben ez már a csapat második hármas vereségszériája.
– A piros-feketék 2006. április 22, az Újpest elleni 0-7 óta először szenvedtek legalább négygólos bajnoki vereséget.



MVM-PAKS–KECSKEMÉTI TE 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Kovács G. (8.), Haraszti (90.), illetve Bebeto (4.), Botka (61.), Balázs (72.)

– Az MVM-Paks először kapott ki a bajnoki idényben.
– Csertői Aurél együttese hazai pályán ezt megelőzően legutóbb április 5-én szenvedett vereséget. A két találkozó között hét hazai bajnokin mindössze egy gólt kapott.
– A Paks a legutóbbi hét hazai bajnoki meccséből haton szerzett legalább két gólt. Most először nem volt elég ez a győzelemhez – sőt, a pontszerzéshez sem. (A hetedik mérkőzés az Újpest eleni 0-0.)
– A Kecskeméti TE az első négy fordulóban nulla, a legutóbbi ötben 11 pontot szerzett. A legutóbbi három idegenbeli találkozóján hét pontot gyűjtött.
– A KTE legutóbb április 19-én, az MTK ellen szerzett három bajnoki gólt a mostanit megelőzően. Vendégként 2013. március 3. óta először jutott három találatig, akkor Kaposváron nyert szintén 3-2-re.
– A legutóbbi négy fordulóból háromban szerzett a KTE gólt. Bebeto mind a három találkozón a kapuba talált. A legutóbbi négy fordulóban Bebeto három, Balázs két, Botka egy gólt szerzett a KTE játékosai közül. A 20 éves Botka Endre élete első élvonalbeli gólját szerezte.
– A KTE korábban csak egyszer, 2013 májusában nyert bajnoki mérkőzést Pakson.



PMFC-MATIAS–VIDEOTON FC 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Nikolics (37.), Čaušić (45., öngól)

– A Videoton FC a tizedik fordulóban a tizedik győzelmét aratta.
– Nemanja Nikolics mindegyik fordulóban szerzett gólt, 12 góllal áll a mesterlövészek listájának élén.
– A Vidi mindössze három idegenbeli mérkőzést játszott eddig a szezonban, de a megszerzett kilenc ponttal is listavezető. (Az MTK ugyancsak 9 pontot gyűjtött, de öt mérkőzésen.)
– A fehérváriak vendégként még nem kaptak gólt.
– José Gomessel a 2013–2013-es bajnokság egyharmadánál 25 ponttal állt a Videoton. Most azzal a teljesítménnyel második lenne – öt ponttal saját maga mögött.
– A PMFC továbbra is nyeretlen hazai pályán. Csak egyetlen csapat, a Dunaújváros szerzett kevesebb pontot hazai pályán. (A PMFC hat, a D. PASE egy mérkőzést játszott eddig pályaválasztóként!)
– Čaušićról már másodszor került ősszel a saját kapujába a labda, a Puskás Akadémia ellen a győzelembe került öngólja. A Videoton FC-t az idényben harmadszor segítette öngól.



ÚJPEST–DUNAÚJVÁROS-PASE 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Vasziljevics (37., 11-esből), Simon K. (87.), Sztaniszavljevics (90.)

– Nem sokat változott újpesti szempontból a képlet a Ferencváros elleni derbihez képest a gólszerzőket tekintve: Vasziljevics büntetőből, Simon akcióból szerzett gólt most is. A végén Sztaniszavljevics gólja „elrontotta” a teljes azonosságot.
– Filip Sztaniszavljevics a negyedik gólját szerezte a magyar élvonalban. Korábban is akkor talált a kapuba (kétszer a Pápa elleni 4-2-n, egyszer a KTE elleni 6-1-en), amikor a lilák megszórták ellenfelüket.
– Az Újpestből mindössze négyen szereztek eddig bajnoki gólt ősszel. A mostani három gólszerző és Suljić.
– Az Újpest 2014-ben mindössze másodszor szerzett bajnoki mérkőzésen kettőnél több gólt. Az első a májusi, KTE elleni 6-1 volt.
– A sok döntetlen ellenére az Újpest ötödik a tabellán. Meg annak ellenére, hogy tíz mérkőzésen még a mostani hármas ellenére is csak kilenc gólt szerzett a csapat.
– A Dunaújváros letudta a kilencedik idegenbeli mérkőzését is. Igaz, ezek közül ötön legalább három gólt kapott, és heten nem szerzett gólt.



MTK BUDAPEST–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Torghelle (27.), Hidvégi (75.)

– Az MTK továbbra is százszázalékos pályaválasztóként. A Bozsik Stadionban már negyedszer nyert a csapat, egyszer Felcsúton győzött.
– Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg Garami József együttese. Idén már másodszor van ilyen jó szériája, tavasztól egy az őszi idényre is áthúzódó hétmeccses sorozatot produkált.
– Az MTK a legutóbbi 18 bajnoki mérkőzéséből 15-t megnyert. A legutóbbi kilenc hazai mérkőzésén 27 pontot szerzett.
– Torghelle Sándor visszatért! Először volt kezdő az idényben, s az első gólját szerezte.
– Hidvégi Sándor 2013. március 9. után szerzett ismét gólt az élvonalban.
– A Nyíregyháza a legutóbbi három idegenbeli bajnokiját elveszítette. Nem tudta megismételni a Bozsik Stadionban augusztusi jó teljesítményét: akkor győzött a Honvéd ellen.
– Az újonc a legutóbbi négy bajnokijából csak egyen szerzett gólt.



SZOMBATHELYI HALADÁS–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Rocchi (32.), Gyurján (83.)

– A Haladás hat nyeretlen bajnoki után győzött ismét pályaválasztóként.
– A vasi zöld-fehérek e 90 perc alatt annyi gólt szereztek, mint a legutóbbi hat hazai bajnokijukon összesen.
– Tavaly október 26. óta mindössze másodszor jutott a szombathelyi csapat hazai bajnokin két szerzett gólig. A másik a Honvéd elleni győzelem volt április 13-án.
– A 37 éves Tommaso Rocchi az első gólját szerezte a magyar élvonalban. Gyurján Bence a másodikat. A fiatal középpályás márciusban a Kecskemétnek lőtte az első gólját.
– A Lombard Pápa 587 perce nem szerzett bajnoki gólt.
– A sárga-kékek a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot gyűjtöttek.
– Folytatódott a sorozat: a Pápa az elmúlt egy évben minden idegenbeli bajnokiján kapott gólt.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS