Három góllal nyert a Puskásban a Haladás

2013. november. 10., 20:36   |    

Három góllal nyert a Puskásban a Haladás

Az OTP Bank Liga 14. fordulójának vasárnapi játéknapján a Haladás meglepően magabiztosan győzött a Ferencváros ellen.

Ferencváros - Haladás 0-3 (0-2)
Vezette:
Fábián Mihály
Gólszerző: Halmosi a 10., Ugrai a 22., Halmosi a 64. percben

Mindkét csapat nyerni tudott múlt héten, a tabella élmezőnyében, 23-23 ponttal várták az egymás elleni rangadót. A Haladás a 10. percben vezetést szerzett, egy bal oldali kontra végén Radó András tálalt Halmosi Péter elé, aki mellel maga elé tette a labdát, majd miután Jova Levente sem tudta lesodorni a lábáról, két lépésről az üres kapuba passzolta (0-1). A gól után a vendégek nyugodtan játszhatták a saját játékukat, jól szervezett védekezésből indítottak gyors támadásokat, és az egyik ilyen végén, a 22. percben megduplázták az előnyüket, Predrag Bosnjak robogott el a bal oldalon, pontosan gurított középre, a mélységből érkező Ugrai Roland elé, aki 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2). A Fradi nem talált fogást a vendégeken, és hiába nyomta meg a második félidő elejét, nem tudott gólt szerezni, a Haladás pedig egy újabb kontrából eldöntötte a meccset: Halmosi Péter kapott remek indítást, egyedül vezette kapura a labdát, majd 16 méterről a jobb sarokba lőtt (0-3). A Fradi erejéből a szépítésre sem futotta, a szombathelyiek teljesen megérdemelt győzelmet arattak.



KTE-Phoenix Mecano - Újpest FC
Vezette:
Bognár Tamás
Gólszerző:

A 3. percben vezetést szerzett az Újpest, Kabát Péter szabadrúgása után a felszabadítani igyekvő Marko Vukaszovics 5 méterről a saját kapujába fejelt (0-1). Hamar egyenlített a Kecskemét, egy elrontott újpesti ziccert követően indított támadás végén Patvaros Zsolt remek passzal hozta helyzetbe Balázs Zsoltot, aki elhúzta a labdát a kapus mellett majd 6 méterről a hálóba emelt (1-1). A szünetig mindkét csapat előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, de ezek kihasználatlanul maradtak. Egy perccel a fordulás után Dusan Vasziljevics megkapta második sárga lapját, emberhátrányban folytatta az Újpest. A vendégek emberhátrányuk ellenére több nagy helyzetet is kidolgoztak a folytatásban, de el is rontották azokat, így az eredmény nem változott, döntetlennel ért véget a mérkőzés.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS