Hatvanéves a Verebes-féle Rába ásza

Kilencévesen a „kisebbik” győri csapatban, a MÁV DAC-ban kezdett futballozni, de hamar kiszemelte az akkor is az ország legjobbjai közé tartozó ETO. Abban az esztendőben került élete fő klubjához, amikor az megnyerte története első bajnoki címét. Az akkor tízéves Póczik József, persze, akkor még a kölykök között játszott, de aztán egyre feljebb lépegetett a létrán. 1970-től már az első csapathoz tartozott, sőt olyan jól futballozott már tizenévesen, hogy Lakat Károly dr. szívesen látta volna a müncheni olimpiára készülő csapatban is. Olyan érvek szóltak mellette, mint az 1971-ben a Vasasnak a Fáy utcában lőtt mesterhármasa. Ebben a periódusban a Rába ETO legjobb eredménye az 1974-es harmadik helyezés volt, akkor csupán az Újpesti Dózsa és a Ferencváros előzte meg a Farsang Ferenc által dirigált győrieket.

Akkoriban már napirenden volt, hogy a tehetséges középpályást elviszi az egyik nagy fővárosi klub. A Bp. Honvéd és a Vasas is megkereste, Póczik bármelyikhez szívesen ment volna, ám egy ideig – egy koholt botrány vádja miatt is – elaludt az ügy. A remek rúgótechnikájú középpályás végül már válogatott játékosként, 1976-ban került a Bp. Honvédhoz. Ebben az időszakban érte el első klubsikereit, Közép-Európai Kupa második hely, bajnoki ezüst, UEFA-kupa-menetelés tette emlékezetessé ezt az időszakot.

1979-ben visszatért Győrbe, a Rába ETO-hoz, amelyben aztán élete legjobb formájába lendült a Verebes-érában. Pedig nehezen indult a „történet”: 1980-ban csak a 13. helyen zárt a kisalföldi gárda. A klub vezetősége ezután nem hosszabbította meg Kovács Imre szerződését, s tárgyalni kezdett az új edző személyéről. Miután Kovács Ferenc, Szőcs János, dr. Lakat Károly és Hidegkuti Nándor is nemet mondott, Verebes József került a csapat élére. A fiatal, akkor negyvenéves edző az 1980–1981-es szezonban a Videotont dirigálta, a negyedik helyen végezve vele. A nyáron a Rába leszerződtette Burcsa Győzőt, aki tulajdonképpen így mesterével együtt érkezett Fehérvárról, és Zalaegerszegről Szentes Lázárt. A Honvéddal és a Videotonnal is tárgyaló középcsatárt Verebes egyszerűen „megdumálta”. „Pénzt, sikereket, válogatottságot ígért” – mondta később Szentes. Lassan kialakult az új keret, bár a válogatott Pölöskei Gábor elment a bajnok Ferencvároshoz, Hannich viszont végül nemet mondott a Vasasnak. A vezetők akkoriban még el akarták adni Póczikot, de maradt, mert nem vitte sem a Videoton, sem a ZTE. Ki gondolta akkor még, hogy az „új” Rába karmestere lesz?

Az őszt a második helyen zárta a csapat, minek hatására Verebes négy idősebb játékosának, Milének, Magyarnak, Pócziknak és Glázernek megengedte a tegeződést… Tavasszal pedig már senki sem tudta megállítani a Rábát. A Fradi elleni találkozó előtt, három fordulóval a zárás előtt két pont volt a kisalföldi csapat előnye. Pazar gólkülönbsége miatt az Üllői úti esetleges győzelem a bajnoki aranyérmet jelenthette. 1982. április 28-án a Rába a korszak talán leglátványosabb bajnoki mérkőzésén, 4-3-ra nyert a Ferencváros ellen. A másnapi Népsport idézte a könnybe lábadt szemmel nyilatkozó Verebes edzőt. „Nagy boldogság ez. Azt hiszem, bajnokhoz méltóan játszott a csapat. 0-1 után teljesen átvettük az irányítást, s az Üllői úton, a volt bajnokcsapat ellen bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül rúgtunk ennyi gólt.”

A Rába ETO az utolsó két fordulóban tovább növelte az előnyét, öt pontot vert a címvédő Ferencvárosra. Ennél is fontosabb, hogy az ETO állandóan telt ház előtt játszott, és úgy szórta a gólokat, mint dzsentri a vagyonát. 102 találatot szerzett a 34 mérkőzésen! Az előző idényben a Fradi 75, míg egy évvel korábban a Honvéd 67 szerzett góllal lett bajnok, 1968 óta nem szerzett egyetlen csapat sem száz gólnál többet az NB I-ben! Póczik József lett a Népsport osztályzatai alapján az Év játékosa. Az ország nagy része (tegyük hozzá: elsősorban a vidék) a Rába bűvöletében élt, ezért is keltett nagy meglepetést, hogy a csapatból mindössze egy futballista, Szentes Lázár került be a spanyolországi világbajnokságon szereplő keretbe. Különösen Póczik József és Hannich Péter mellőzését fájlalták sokan. Póczikot egyébként Mészöly Kálmán elvitte volna a Mundialra, de amikor megmondta a játékosnak, hogy legfeljebb a harmadik mérkőzésen számít rá, a sértődött karmester inkább itthon maradt. Hivatalosan sérülése miatt. Ám játszott a német Kaiserslautern ellen, mit játszott, remekelt a 7-0-ra végződött meccsen. A válogatott néhány nappal korábban csak 1-1-re végzett a Bundesliga-csapat ellen.

A győriek egy évvel később megvédték bajnoki elsőségüket. Nem budapesti, azaz vidéki alakulat korábban sohasem tudott a magyar élvonalban két év alatt két bajnoki címet nyerni. A Kovács László – Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Mile Sándor, Magyar Lajos – Hannich Péter, Póczik József, Glázer Róbert – Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula alkotta alapcsapatból csak a sokoldalú, akkor már húsz éve a győri klubba leigazolt Glázer Róbert teljesített 28 mérkőzésnél kevesebbet a szezonban. Szijártó László (22) és Burcsa Győző (21) játszott még húsz meccsnél többet. A következő idényre maradt az alapcsapat, csak Glázer helyére épült be Burcsa. Huszonhat találkozón jutott szóhoz Szepessy László. A Rába továbbra is remek támadófutballt produkált, 82 gólig jutott. Az utolsó öt forduló eredményei önmagukért beszéltek: 3-3 a Ferencváros ellen otthon, 5-1 a Debreceni MVSC ellen otthon, 3-2 a Vasas ellen idegenben (Hajszán mesterhármasával), 2-2 a Bp. Honvéd ellen idegenben, és végül 1983. június 11-én, telt ház, 28 000 néző előtt - a balszélső újabb triplájával - 6-1 az Újpesti Dózsa ellen! Póczik József ismét remek idényt zárt, harmincéves korára kétszeres bajnoknak mondhatta magát. Mindkét „aranyos” idényben csak egy mérkőzést mulasztott. Elérte a korhatárt, mehetett külföldre, az RFC Antwerp úgy is megvette, hogy az OTSH a tárgyalások közben srófolta fel az árát.

A kinti kaland balszerencsésen alakult, alig néhány hét után, egy augusztusi edzésen súlyos térdsérülést szenvedett. Belgiumban meg sem tudta közelíti hazai formáját. 1985-ben visszaigazolt Győrbe, de ez már inkább csak levezetés volt, mint ahogy (s főleg) az Ácsi Kinizsiben és a WSC Traisenben töltött időszak is.

Három periódusban (1974-ben, 1979-ben és 1982-83-ban) tTizennégyszer játszott a válogatottban, érdekes, vagy inkább sajnálatos, hogy mindhármat egy emlékezetes, nagy vihart kiváltó vereség zárta le. Az elsőt a walesiek elleni kinti Eb-selejtező (igaz, a hazai után még nagyob volt a botrány), a másodikat az amerikaiak elleni, 1979-es hazai vereség, a harmadikat a franciaországi Eb-szereplés reményétől végleg elbúcsúztató, dánok elleni kinti vereség. (Tíz héttel később következett a súlyos, antwerpeni sérülés.)

Póczik József a visszavonulása után a győri utánpótlást pallérozta, olyan kiváló játékosok kerültek fel a keze alól az első csapatba, mint Fehér Miklós, Korsós György, Lakos Pál vagy Stark Péter. Mind-mind válogatott lett később. Az „előd” 1995-ben rövid ideig irányította az ETO első csapatát is, de nem alakultak szerencsésen számára a körülmények. Azóta nem sok öröme volt a győri futballban – egészen 2013-ig, amikor őszinte örömére bajnoki címet nyert az ETO.

---