Hazai sikerek Diósgyőrben és Debrecenben

2015. május. 31., 20:31   |    

Hazai sikerek Diósgyőrben és Debrecenben

DVTK-MTK Budapest 1-0 (1-0)
Vezette: Oláh Gábor
Gólszerző: Bacsa a 18. percben

A DVTK az első félidőben ráerőltette az akaratát a sérülések és eltiltások miatt több fiatalt is bevető MTK-ra, és végig uralta a játékrészt. A hazaiak a 18. percben megszerezték a vezetést is, egy bal oldali beadást követően Bacsa Patrik 3 méterről passzolt a kapuba (1-0). A második félidőben az MTK kidolgozott egy-két lehetőséget, de ezek kimaradtak, miként a hazaiak helyzetei is. A DVTK végül megérdemelten tartotta otthon a három pontot, az idény végére kinevezett Vitelki Zoltán vezetőedző így remek mérleggel, négy győzelemmel és egy döntetlennel zárta megbízatását.

DVSC-Teva - Győri ETO 5-0 (3-0)
Vezette: Iványi Zoltán
Gólszerző: Ferenczi a 9., Bódi 15., Bódi a 18., Bódi a 65., Sós a 80. percben

A győriek már napokkal a mérkőzés előtt bejelentették, hogy az NB III-ban szereplő második csapatukkal lépnek pályára, ennek megfelelően egyetlen játékos sem játszott náluk az NB I-es alapcsapatból. A DVSC-Teva sem a legerősebb összetételében játszott, de így is végig nagy fölényben futballozva, magabiztosan győzött. A debreceniek 9. percben Ferenczi János révén szereztek vezetés (1-0), majd Bódi Ádám került főszerepbe, a 15. percben (2-0) és a 18. percben (3-0) is egy távoli lövésből volt eredményes. A győriek becsülettel küzdöttek, de nem volt esélyük a felzárkózásra. Bódi a második félidő elején két kapufát is lőtt, majd a 65. percben újabb távoli lövéssel megszerezte saját maga harmadik, csapata negyedik találatát (4-0). A 81. percben Ferenczi jobb oldali beadását követően Sós Bence sodorta a kapuba a labdát (5-0), beállítva a végeredményt.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS