Hétfőn kezdődik a Régiók Kupája selejtezője

2014. október. 19., 10:46   |    

Hétfőn kezdődik a Régiók Kupája selejtezője

Hétfőtől Mórahalom és Hódmezővásárhely ad otthont az UEFA Régiók Kupája selejtezőjének.

Az amatőrválogatottak számára kiírt sorozat előző kiírásában remekül szerepelt a magyar együttes, amely végül bronzéremmel tért haza az olaszországi nyolcas döntőből. Akkor még az NB III keleti csoportjaira épült a magyar csapat, a hazai bajnoki osztályokat érintő változások után azonban harmadosztályú játékosokat nem lehet nevezni a Régiók Kupájára, így idén megyei osztályú együttesek labdarúgói szerepelnek csapatunkban.

A keleti megyékben szereplő klubokból összeállított, főképp Csongrád megyei játékosokból álló magyar régiós válogatott hétfőn az írekkel meccsel, majd szerdán az izraeli, pénteken a litván csapat lesz az ellenfél.

Major László, a magyar régiós válogatott szakvezetője az mlsz.hu-nak elmondta: együttese Mórahalmon és Algyőn játszott két felkészülési összecsapást az elmúlt hetekben, az alapjátéka tehát kialakult csapatának, de az esélyeket illetően óvatosan fogalmazott, az ellenfelek ugyanis másod- és harmadosztályú futballistákkal érkeznek, egyetlen rivális sem épül negyedosztályú labdarúgókra.

- Nehéz hét előtt állunk, már csak azért is, mert a játékosok nincsenek hozzászokva a sorozatterheléshez, hat nap alatt kell lejátszani három mérkőzést úgy, hogy hétvégén még bajnokin léptek pályára a játékosok - mondta Major László. - Első ellenfelünk, a második ligás futballistákkal érkező ír együttes ehhez képest több mint egy hétig készülhetett ellenünk, és múlt hét közepe óta a hétfői találkozóra fókuszálhat. Nem vagyunk esélyesek a továbbjutásra, de akarással és lelkesedéssel lehet keresnivalónk bármelyik rivális ellen.

A magyar együttes hétfőn 13.30 órakor Hódmezővásárhelyen lép pályára az írek ellen.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS