Hétfőn Törökországban selejtez a női A-válogatott

2016. június. 04., 19:06   |    

Hétfőn Törökországban selejtez a női A-válogatott

A női Európa-bajnoki selejtező lassan a hajrájához ér, a magyar női A-válogatott utolsó előtti mérkőzését játssza a sorozatban.

Markó Edina együttesének hétfői ellenfele a török válogatott lesz Antalyában. A mieink a csoport harmadik helyén várják a találkozót, míg a házigazdák az ötödikek. Hiba lenne azonban csak a helyezésekből kiindulni az esélyek megítélésekor, a török válogatott ugyanis hiába nyeretlen még, többször is bizonyította, hogy nem szabad félvállról venni. Az oroszok ellen például hazai pályán 0-0-ás döntetlent ért el, de az őszi, magyarországi mérkőzésen is csak 1-0-ra tudtunk nyerni, egy kifejezetten nehéz összecsapáson.

A mieink múlt héten, a bosnyákok elleni felkészülési meccsen melegítettek a hétfői meccsre (0-0 lett a végeredmény), míg a törökök csütörtökön Eb-selejtezőt játszottak Oroszországban (2-0-ra nyertek a hazaiak).

Markó Edina szövetségi kapitány szerint a bosnyákok elleni döntetlenből hasznos tapasztalatokat szerezhetett a szakmai stáb, a találkozó megmutatta például, hogy a különböző edzettségi állapotban lévő játékosokkal támadásban és védekezésben is lehetnek nehézségeink. Az elmúlt napokban ezért a stáb azon dolgozott, hogy a futballisták mielőbb megfelelő állapotba kerüljenek, az edzettségbeli különbségek ne okozhassanak problémákat Törökországban.

- Nagyon hasznos volt a bosnyákok elleni mérkőzés, mert az elmúlt hetekben jó pár játékos kiesett a meccsritmusból, és ez a találkozó sokat segített abban, hogy ismét fel tudják venni a nemzetközi találkozók ritmusát - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány. - Fontos volt az is, hogy két hónap válogatott szünet után ne a törökök elleni mérkőzés előtt kezdjük el csiszolgatni a játékunkat, és hogy mennyire szükségünk volt erre, azt mutatja, hogy támadásban és védekezésben is voltak olyan hibáink, amelyeknek a selejtezőn már nem szabad előjönniük. Tavaly nehéz győzelmet arattunk a törökök ellen, bízom benne, hogy hazai pályán ellenfelünk változtat hozzáállásán, és nem kizárólag a játék rombolására helyezi a hangsúlyt.

A magyar válogatott kerete:

Szőcs Réka (FC Basel)
Bíró Barbara (Viktória-Trend Optika FC)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Szabó Viktória (FC Lübars,Berlin)
Tóth Gabriella (Werder Bremen)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tóth Alexandra (FC Südburgenland)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Szuh Erika (FC Lübars Berlin)
Csiszár Henriett (FC Lübars)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)
Szarvas Alexandra (FC Basel)
Rácz Zsófia (MSV Duisburg)

Csatárok:

Zeller Dóra (SV Hoffenheim)
Sipos Lilla ( St Pölten Spratzern)
Vágó Fanny (St Pölten Spratzern)
Kaján Zsanett (MTK Hungária FC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS