Hétvégén rendezik a Futsal Magyar Kupa négyes döntőjét

2014. március. 07., 11:48   |    

Hétvégén rendezik a Futsal Magyar Kupa négyes döntőjét

A Futsal Magyar Kupa berettyóújfalui négyes döntéjének első játéknapján, szombaton a Rába ETO játszik a fináléba kerülésért a Veszprémmel, a Berettyóújfalu pedig a MAFC-cal. Vasárnap délután rendezik a döntőt, amelyet a Sport2 élőben közvetít.

Nem csak a Magyar Kupa mérkőzéseivel várja a szurkolókat hétvégén a berettyóújfalui sportcsarnok, hiszen a női és férfi ligaválogatottak, az U11-es regionális kölyökválogatottak és az öregfiúk válogatottja is pályára lép majd. A Kupa elődöntői 14:30-kor kezdődnek, a Rába ETO kezd a Veszprém együttesével, majd 17 órakor a Berettyóújfalu mérkőzik meg a MAFC csapatával.

A Magyar Kupa a döntővel együtt hat fordulóból áll, az első osztályú csapatok a második körben csatlakoztak be a küzdelmekbe.

- Az elődöntőben kemény mérkőzésre számítok, Madarász jó csapatot formált a Veszprémből. Nehéz dolgunk lesz elöl, a kapusukat tartom a legerősebb játékosuknak. A veszprémiek jó formában vannak, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a rutin a mi oldalunkra dönti el a párharcot- mondta az mlsz.hu-nak Harnisch Ákos, a Rába ETO válogatott játékosa.

A MAFC BME együttese az előző bajnoki fordulóban simán kikapott a Rába ETO-tól, azt megelőzően azonban kiélezett küzdelemben, 5-4-re megverte hazai pályán a Berettyóújfalut, ezért a kupaelődöntőben igazi presztízsmérkőzésre számíthat a publikum.

- Nem volt teljesen zökkenőmentes az évünk, de az élet mindig kompenzál, és a sok munka meghozta a várva várt eredményt, felsőházi rájátszást játszhatunk a bajnokságban, és Final Fourt a Magyar Kupában- mondta Szeghy Szabolcs a MAFC válogatottja.

Az elmúlt öt évben két csapat tudott Magyar Kupát nyerni, 2009 óta vagy a győriek vagy a berettyóiak örülhettek a győztesnek járó serlegnek. Öreglaki Norbert, a MAFC egyik alapembere mégis úgy véli, megakadályozható, hogy e két csapat jusson újra a döntőbe.

- A legnagyobb erősségünk a csapategységben rejlik. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon motivált Berettyóújfaluval fogjuk szembe találni magunkat, de erre alaposan felkészültünk, és egy végig kiélezett meccsre számítunk- mondta Öreglaki az mlsz.hu-nak.

beretty|Az MVFC a hazai közönség segítségével ismét megszerezné a trófeát (fotó: haon.hu/ Matey István)

A Berettyóújfalu komoly célokkal indul a felsőházi rájátszásra, két éve a papíformát felborítva sikerült legyőznie a fináléban az ETO-t. Lovas Norbert a Berettyóújfalu játékosa szerint nagy előnyt jelenthet számukra a hazai pálya.

- Remélem, telt ház előtt játszhatjuk a mérkőzéseket. Óriási dolog lenne, ha sikerülne ismét megnyerni a kupát, és ezert minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni- fogalmazott Lovas.

A berettyó számára nem vezetett egyenes út a négyes döntőbe, több nehéz mérkőzésen van túl a csapat, emellett a MAFC elleni bajnoki vereségért is vissza akar vágni az egyetemistáknak.

- A döntőbe jutással szerencsénk volt, hiszen másodosztályú csapatokkal játszottunk, de ők is megnehezítették a dolgunkat. Törökszentmiklóson az első mérkőzés döntetlen lett, csak a második mérkőzésen tudtuk bebiztosítani a továbbjutást. A MAFC az előző előtti bajnoki fordulóban nyert ellenünk, ezért dupla elszántsággal megyünk ellenük - így Szabó Péter, a Berettyóújfalu játékosa.

A teljes program:

2014. március 8. (szombat)

11:30 Női futsal NB II Kelet válogatott-Női futsal NB II Nyugat válogatott
13:00 Férfi futsal NB II Kelet válogatott-Férfi futsal NB II Nyugat válogatott
14:30 1. Futsal Club Veszprém-Rába ETO
17:00 MAFC BME Docler Akadémia-MVFC Berettyóújfalu

2014. március 9. (vasárnap)

10:30 U11 Kelet kölyök válogatott-U11 Nyugat Kölyök válogatott
11:30 Magyar Öregfiúk válogatott-Berettyóújfalu öregfiúk válogatott
13:30 Férfi Futsal Magyar Kupa döntő mérkőzés (SportTV)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS