Indul a tavasz a Jet-Sol Ligában

2019. március. 07., 13:20   |    

Indul a tavasz a Jet-Sol Ligában

Március 9-én az Astra-Szent Mihály mérkőzéssel folytatódnak a küzdelmek a Jet-Sol Ligában. Összegyűjtöttük, mire használták fel a csapatok a téli felkészülési időszakot.

A női első osztályú bajnokságban a Ferencváros megnyugtató előnyből várja a tavaszi folytatást, Dörnyei Balázs együttese nemcsak, hogy nyolc ponttal vezeti a bajnokságot, de az őszi 12 fordulóból 11-et megnyert és csak egyet veszített el, az utolsó körben az MTK fogott ki rajta és nyert 2–1-re. A klub nem is erősített a télen, viszont távozott a nyáron igazolt, amerikai Sophia Cortes és a brazil támadó Luana Spindler. 

A tavaszi kezdésről Dörnyei Balázs vezetőedző beszélt a klub honlapjának:

Visszatért az MTK-hoz Csorbai Nikoletta, de távozott a 23 éves középpályás, Nicole Molen, az utánpótlás-válogatott Vasas Lea és a nemrég még az Év legszebb góljáért versenyző Kayla Cappuzzo.

Az MTK az ősszel nyolc alkalommal tudott győzni, egyszer döntetlent ért el és egyszer veszített. Az utolsó fordulóban megtörte a Fradi veretlenségét, ezzel három pontot leolvasztott riválisa előnyéből.

A kék-fehérek Törökországban készültek az új idényre, ahol az edzések mellett három felkészülési mérkőzést játszottak, amelyből kettőt megnyertek és egyet elveszítettek.

Elbúcsúzott Boros Kinga a DVTK-tól, a fiatal védő Szegeden folytatja pályafutását. Az érkezők között három támadó szellemű játékos szerepel: Hanna Barker személyében amerikai csatárt igazolt a Diósgyőr; csatlakozott még a FÖRCH Női Magyar Kupa döntőjébe jutó csapathoz a szintén amerikai középpályás, Amber Paul Nicole; valamint a fiatal center, Víg Klaudia.

A DVTK jelenleg a tabella harmadik helyén áll, hat pont lemaradással tapad az MTK-ra. Az őszi mérlege 5 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség.

A Haladás-Viktória éppen csak lemaradt a dobogóról az ősz végén, pontazonosság lévén csak a gólkülönbség (16-6) miatt sorolódik a negyedik helyre a DVTK mögött.

A szombathelyi csapat a Sturm Graztól hazatérő, 20 éves Horti Boglárkával erősített a télen.

A Haladás-Viktória utolsó öt mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni és öt pontot gyűjtött. A teljes őszi szezont tekintve 19 pontnál jár, mérlege tökéletesen megegyezik a Diósgyőrével: 5 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség.

Az Astra nem igazolt új játékost, ellenben Görög Zsófia, aki 2016 óta erősítette a csapatot, elhagyta a klubot – félvére kölcsönben a Szent Mihályhoz került.

A lányok a hazai mellett nemzetközi edzőmérkőzésekkel is készültek a folytatásra, legyőzték a szlovák bajnokság tavalyi ezüstérmesét és Csehországban is pályára léptek, ott viszont vereséget szenvedtek. 

Ami a Jet-Sol Ligát illeti, 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel az ötödik helyen állnak, 18 pontot gyűjtöttek az ősszel. Következő ellenfelük a Szent Mihály lesz a tavasz első mérkőzésén.

A hatodik helyezett ETO FC Győrhöz visszatért Kalmár Vivien, aki hét éve a Rába-partiak játékosa, az utóbbi másfél évben azonban hiányzott a csapat edzéseiről, méghozzá azért, mert édesanya lett. A magyar válogatott Kalmár Zsolt testvére a téli felkészülés alatt csatlakozott újra csapatához, sőt, a Kelen SC 2–1-s legyőzése alkalmával már pályára is lépett.  

Az ETO vezetőedzője, Horváth Tamás, úgy nyilatkozott az eto.hu-nak, hogy felemás felkészülési időszak áll mögöttük: az első két-három hétben több sérült játékosuk is volt, akik a második szakaszra jöttek csak helyre. Onnantól elvégezték azt a munkát, amit beterveztek. Az SK Lísen elleni találkozó jól sikerült, a Ferencváros elleni kupa-elődöntőn azonban veszített az együttes, így búcsúzott a sorozattól.

A klub a bajnoki rajt előtt még bejelentette, brazil támadó csatlakozott női csapatához. Flavia Villaca de Faria az amerikai Grace College tanulója, játékosa. Az utolsó egyetemi félévét Budapesten tölti, nyárig már biztosan Győrben fog futballozni.

A Szent Mihálytól távozott a bosnyák válogatott Sladana Micsics (a Banja Lukában folytatja), a moldáv válogatott Eugenia Miron és Nadea Vasilika is.  Szegedre igazolt viszont a jamaicai válogatott Marlo Sweatman – aki Hollandiából szerződött Magyarországra –, továbbá Vass Noémi Magyarkanizsáról, Görög Zsófia az Astrából, Boros Kinga a DVTK-tól és Horváth Hanna a Tolna-Mözs csapatától. A Fradi nevelésű, az ősszel az Astrában futballozó Görög Zsófia a tavasz alatt kölcsönben szerepel Szegeden.

A Szent Mihály legutóbbi öt meccséből mindössze egyet nyert meg, az összes többit elveszítette, jelenleg az utolsó előtti helyet foglalja el hat ponttal, tizenkét mérkőzéséből csak kettőn nyert és tízet elveszített.

A tabella legutolsó helyén az MLE áll, amely ősszel csak egy találkozón tudott győzni és ezen kívül nem is gyűjtött pontot.

A pécsiektől négyen igazoltak el: Kopár Alexandra és a korábbi csapatkapitány Karlovecz Éva alacsonyabb osztályban folytatja; Seres Viktória és Hajnal Virág pedig tanulmányi okok miatt döntött a visszavonulás mellett. Pótlásukra a felkészülési időszakban több játékost is megnéztek a csapatnál, közülük biztosan ott lesz a keretben a tavasszal Marlena Hesse, aki Németországban a Borussia Mönchengladbach játékosa volt, és Angyal Adrienn is visszatér a futballpályára, aki már korábban is erősítette az MLE-t. 

A Jet-Sol Liga 13. fordulója:

Március 9., 14.30: Szent Mihály–Astra
Március 10., 14.00: MTK Hungária FC–DVTK
Március 10., 14.00: MLE–Haladás-Viktória
Március 10., 15.00: Ferencváros–ETO


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS