Irány Belgrád! - jegyinformációk a Futsal Eb-re

2016. január. 06., 15:32   |    

Irány Belgrád! - jegyinformációk a Futsal Eb-re

A magyar futsalválogatott február 2-án játssza első Eb-mérkőzését Spanyolország ellen, majd két nappal később Ukrajnával méri össze erejét a belgrádi kontinensviadalon. Dróth Zoltán bízik benne, hogy sok magyar szurkoló el tud majd utazni a szerb fővárosba, hogy megnézze a magyar válogatottat.

Szeptemberben jelentős sikert ért el a magyar futsalválogatott: a Románia elleni play-off mérkőzéseken sikerült kvalifikálnia magát a 2016-os szerbiai Eb-re. Október elején az Eb helyszínén tartott sorsoláson kiderült, hogy két erős ellenféllel kell megmérkőznünk februárban, a világranglista-első Spanyolország és a nemzetközi szinten ugyancsak magasan jegyzett ukrán válogatott lesz az ellenfelünk.

Spanyolország jelenleg a világranglista első helyén áll, hatszoros Európa-bajnok és kétszeres világbajnok. Legutóbb tavaly márciusban, a Szkopjéban rendezett Eb-selejtező minitornán találkoztunk velük, akkor nem sikerült megnehezítenünk a dolgukat, 5-0-ás vereséget szenvedtünk. Ukrajna a nyolcadik a világranglistán, és az 1996 óta tartó futsal Európa-bajnokságokon egy alkalomtól eltekintve mindig részt vett. Sajnos nincsenek jó emlékeink az ukránokról sem, a magyar futsalválogatott a 2014-es Eb playoff szakaszában kapta ellenfeléül a sárga mezeseket. Csapatunk az első mérkőzésen, 2–1-es vereséget szenvedett Harkovban, majd a Gyöngyösön rendezett visszavágón 5–4-re győzött ugyan, de idegenben rúgott több góllal az ukránok jutottak ki a Belgiumban rendezett Európa-bajnokságra. Legutóbb tavaly decemberben játszottunk észak-keleti szomszédaink ellen, ekkor nem sikerült felborítanunk a papírformát, 5-3-ra alulmaradtunk a koncentráltabban játszó ukrán válogatottal szemben.
|
A Sito Rivera vezette magyar együttes jelenleg a harmincadik a világranglistán. Története során eddig egyetlen alkalommal szerepelt világbajnokságon, még a legelső futsal világversenyen, az 1989-es holland vb-n, ahol túljutott a csoportkörön, de helyezést nem ért el. Futsal Európa-bajnokságon összes két alkalommal vettünk részt: először 2005-ben Csehországban, majd öt évvel később. A 2010-es Európa-bajnokságot Magyarországon rendezték, a magyar válogatott Azerbajdzsánnal és Csehországgal került egy csoportba. Az első mérkőzésen a brazil játékosokkal is megerősített azeri válogatottól 3–1-es vereséget szenvedtünk, majd Csehország ellen már 4–0-ra is vezetett a Kozma Mihály által irányított csapat, azonban ez sem volt elég a továbbjutáshoz, a csehek megfordították a meccset, és győzelmükkel továbbjutottak.

Dróth Zoltán, a magyar válogatott legeredményesebb játékosa szerint óriási segítség lenne a válogatott számára, ha sok magyar szurkoló látogatna ki a belgrádi mérkőzésekre. Győzelmi esélyeink inkább az ukránok ellen lehetnek, Dróth szerint a decemberi, egymás elleni vb-selejtező is megmutatta, hogy nincs jelentős különbség a két válogatott között.

- Remélem, hogy nagyon sok szurkoló fog buzdítani bennünket Belgrádban, hiszen ez, ahogy korábban is bebizonyosodott, nagy erőt adhat a csapatnak. Magyarországon évről évre fejlődik a sportág, egyre több fiatal és külföldi játékos játszik a hazai élvonalban, és ezáltal folyamatosan erősödik a bajnokság színvonala. A spanyol válogatott a világ egyik legjobbja, a végső győzelemre is esélyes, de az ukrán csapat ellen reális esélyünk van arra, hogy nyerjük. Decemberben láttuk a vb-selejtezőn, hogy nem vagyunk sokkal lemaradva az ukránoktól, de azt is el kell ismerni, hogy jelenleg előrébb járnak nálunk. Alaposan kielemezzük azt a találkozót, hiszen ki kell javítani a korábbi hiányosságainkat, és akkor reális esélyünk lehet a nyolc közé kerülésre. Ha mindenki a maximumot hozza, képesek lehetünk továbbjutni a csoportból, a legjobb nyolc közé jutás pedig óriási dolog lenne - nyilatkozta Dróth Zoltán az mlsz.hu-nak.
|
Az Európa-bajnokság helyszíne a Belgrád Aréna lesz, melyet 2004-ben adtak át, és 22 ezer néző befogadására alkalmas. A létesítmény már több rangos nemzetközi sporteseménynek adott otthont, 2005-ben a férfi kosárlabda és röplabda Eb-t, 2012-ben pedig a férfi kézilabda Eb-t rendeztek itt. Február másodikán a Szerbia-Szlovénia mérkőzéssel veszi kezdetét a kontinenstorna, a döntőt február 13-án rendezik.

A szurkolók belépőt vásárolhatnak az Eb-re a hivatalos jegyportálon keresztül, valamint a Belgrád Arénánál lévő jegyirodában, minden mérkőzésnapon.

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a nagy érdeklődés miatt várhatóan körülményes lesz hozzájutni jegyekhez a helyszínen, így ha tehetik, válasszák az online jegyvásárlást.

A sajtó képviselői a media.accreditations@uefa.ch email címen igényelhetik akkreditációjukat január 13-ig.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS